2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Ma oltatja be magát Putyin elnök

Kedden oltatja be magát Vlagyimir Putyin koronavírus ellen. Az orosz elnök korábban még azt mondta, hogy nyár végén vagy ősz elején fogja beoltatni magát, azonban őszre már külföldi utazást tervez. Putyin kijelentette, az orosz vakcinák a gyakorlatban bizonyították, hogy hatékonyabbak az új koronavírus ellen, mint a külföldiek.

  • Ma oltatja be magát Putyin elnök

Putyin méltatta az orosz vakcinafejlesztőket, akiknek köszönhetően az országban sikerült stabilizálni a járványhelyzetet. Arról is tájékoztatott, hogy nemzetközi gyártókkal kötött szerződések segítik a vakcinaellátást.

Oroszországban hivatalosan január 18-án kezdődött el a lakosság koronavírus elleni átoltása. Az orosz elnök azt mondta, hogy eddig 4,3 millió ember - a lakosság nem egészen 3 százaléka - kapta meg a védőoltás mindkét adagját, miközben az első dózist már 2 millióval több embernek adták be.

Közben Olaszországba várják az orosz vakcina fejlesztői delegációját. Itáliában ugyanis a római Spallanzani járványkórház önálló megállapodást kötött a Szputnyik V-t kifejlesztő kutatóintézettel. Ennek értelmében a kísérleti jelleggel megkezdődött az orosz vakcina alkalmazása a vírusmutánsokkal szemben. Róma azt tervezi, hogy gyártani fogja az orosz oltóanyagot.

Az olasz miniszterelnök felpörgetné az ország oltási kampányát. Tárgyalásokat kezdett Japánnal, Koreával és Indiával az uniós engedélyekkel nem rendelkező szérumok vásárlásáról.

Tervvel állt elő az uniós beszerzés felgyorsítására is: Mario Draghi Róma, Párizs és Berlin sokkal hatékonyabb együttműködését szorgalmazza.

A svájci gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyezte a Johnson & Johnson amerikai gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását. Az alpesi országban korábban az amerikai-német Pfizer/BioNTech és az amerikai Moderna oltóanyagának használatát hagyták jóvá. Svájc egyelőre még nem rendelt az egydózisú oltóanyagából, mivel a szállítást Európába csak a második félévben tervezi a gyártó.

Franciaországban már a hadsereget és a tűzoltókat is bevonják a koronavírus-elleni oltási kampányba. Áprilisban legalább 35 kiemelt nagy oltóközpontot állítanak fel országszerte a hatóságok. Az ország oltási kampányának vezetője optimista, szerinte nyár végére, de legkésőbb őszre az országban az élet visszatérhet a normális kerékvágásba.

A kormány célja, hogy április közepéig 10 millió, május közepéig 20 millió, nyárra pedig 30 millió francia megkapja az oltást.

Németországban is az immunizációban látják a megoldást. Berlin szerint emellett fontos a járványügyi intézkedések fenntartása is.

Ezért Angela Merkel kancellár és a szövetségi tartományok vezetői megállapodtak abban, hogy április 18-áig érvényben maradnak a korlátozások, és a húsvéti ünnepekre további szigorításokat vezetnek be.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!