Történelmi ítéletet hozott a brit legfelsőbb bíróság. Először döntött politikai jellegű ügyben. A testület megítélése szerint a parlamenti ülés felfüggesztése alkotmányossági hatásai miatt bírósági úton elbírálható.
Ezt követően John Bercow,az alsóház elnöke tett bejelentést a parlament épülete előtt.
"Az egyértelmű döntés fényében felkértem a parlamenti hatóságokat a testület újbóli összehívására. Miután a felfüggesztés törvénytelen és semmisé nyilvánították, az alsóház munkájának folytatására kell felkészülni. Különösképpen olyan lépésekre kértem az eljáró hatóságokat, amelyekkel biztosítható, hogy a képviselőház holnap ülésezzen és ezt 11 óra 30 perckor megtegye."
- mondta John Bercow, a londoni Alsóház elnöke.
A parlament működésének visszaállításáról szóló hír New Yorkban érte Boris Johnson miniszterelnököt, ahova az ENSZ-közgyűlése miatt érkezett.
"Igen, nyilvánvalóan ez egy olyan döntés, amit tiszteletben fogunk tartani, elfogadjuk a jogi folyamatot. De azt kell mondjam, hogy nagyon komolyan nem értek egyet ezzel és azzal sem, amire az ítéletét alapozta a bíróság. Nem hiszem, hogy igazuk van. De folytatjuk a munkát és természetesen a parlament újra összeül majd - mondta a brit kormányfő, aki szerint a bíróság megnehezíti dolgát, hogy országa számára új kilépési megállapodást alkudjon ki az Európai Unióval."
- tette hozzá Boris Johnson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke.
Az alsóház ülésszak lezárását és október 14-ével új törvényhozási évad elkezdését Boris Johnson kezdeményezte II. Erzsébet királynőnél. A brit miniszterelnök arra hivatkozott, hogy kormánya az öt hetes szünet alatt dolgozza ki a következő ülésszakra tervezett intézkedéseket.
Kritikusai szerint azonban a parlament munkáját akadályozta meg közvetlenül a Brexit október 31-i határideje előtt, hogy a törvényhozás szerepét csökkentse a brexit folyamatában. És lényegében ezt mondta ki most a legfelsőbb bírói testület is - két hét után véget vetve a parlamenti szünetnek.
Hír TV