2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napi aktuális 06:00

Külföld

Luxuspartin állította helyre a bizalmat Obama és Hollande

Luxuspartin látta vendégül Barack Obama amerikai elnök Francois Hollande francia elnököt a Fehér Házban. A látogatáson a két államfő megerősítette országaik külpolitikai szövetségét: a jövőben is együttesen lépnek majd fel Irán és Szíria kérdésében. Hollande szerint Obamával tisztázták a kémkedéssel kapcsolatos vádakat, és a bizalom már helyreállt.

„Emelem poharam Hollande elnökre, minden francia barátunkra, akik itt vannak ma velünk. Éljen Franciaország, Isten óvja Amerikát, és éljen a szövetség nagy nemzeteink között.” Barack Obama pezsgőspohárral a kezében köszöntötte az állami látogatásra érkezett francia elnököt a Fehér Házban, majd koccintott vele a megjelent 350 vendég előtt.

Az amerikai elnök és felesége nagyszabású luxuspartin látta vendégül Francois Hollande-ot – ilyen szintű gálaestet eddig csupán hat alkalommal tartott 2009-es beiktatása óta.

A kitüntetett figyelem nem véletlen: a külpolitikában ugyanis Franciaország az Egyesült Államok egyik legfontosabb partnere – mind Szíria, mind Irán vonatkozásában.

Obama világossá tette, hogy a jövőben is számít az európai országra. „A korábbi generációkhoz hasonlóan nekünk is az a célunk, hogy ne csak megőrizzük a szövetségünket, hanem újítsuk is meg azt. A jelenkor kihívásait egyetlen nemzet sem képes egyedül megoldani. Több nemzetnek együtt kell magára vállalnia a vezetés felelősségét – az Egyesült Államok és Franciaország ezt teszi közösen” – fogalmazott az amerikai elnök.


A két ország kiváló viszonyát a jelek szerint még az sem zavarta meg, hogy a közelmúltban kiderült: az Amerikai Nemzetbiztonsági Szolgálat európai polgárok tömegeit hallgatta le, és kémkedett vezető európai és uniós politikusok után. Hollande szerint a bizalom már helyreállt. „Tisztáztuk a dolgokat Obama elnökkel. Ez már a múlt, azután együttműködésre törekedtünk, együtt akartunk harcolni a terrorizmus ellen. A kölcsönös bizalmat helyreállítottuk. Ez a két ország egymás iránti kölcsönös tiszteletén alapul, de a magánélet, a személyes adatok védelmének tiszteletén is, valamint azon, hogy minden egyén biztos lehessen abban, hogy nem kémkednek utána” – mondta Francois Hollande.

Obama elnök ezután kiemelte a közös külpolitikai célokat: mindkét ország kitart amellett, hogy Irán nem juthat atomfegyverhez, és együttműködnek majd a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésének biztosításában, valamint a mérsékelt szíriai ellenzék támogatásában is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!