2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Lobbit indít az izraeli kormány

A Nemzetközi Büntetőbíróság költségvetésének csökkentéséért lobbizik az izraeli kormány.

Az ENSZ rafahi iskolája, tavaly augusztus 3-án. Az izraeli hadsereg bombázta az iskolát, ami óvóhely volt a háborúban. 10 gyerek halt meg. Ráadásul ez a hetedik szövetségi épület volt, amit lebombáztak. Az izraeli álláspont szerint csak a Hamasz rakétaállásait lőtték, amik az iskolákban voltak és a civileket előre figyelmeztették telefonon. Most a Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálná a hasonló támadásokat.


Ez azért nagyon fontos lépés, mert ez az első alkalom, hogy Izraelt felelősségre vonhatják jogilag, amiért megszegték a nemzetközi törvényeket. Ez azt jelzi, hogy vége a kivételezésnek Izraellel – mondja egy palesztin szervezet vezetője – közölte a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetőségi tagja, Hanan Ashrawi.

A Nemzetközi Büntetőbíróságnak 122 ország a tagja, a Palesztin Hatóság április elsején kerül be. Azután kérték a felvételüket, hogy az ENSZ közgyűlésén bekerültek az országok közé.

„Izrael visszautasítja ezt az abszurd döntést, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatot indít. A testület figyelmen kívül hagyja a nemzetközi megállapodásokat, miszerint a palesztinoknak nincs saját országuk, és csak úgy lehet, ha erről közvetlenül Izraellel tárgyalnak. Nincs ország, nincs ügy” – mondta Netanjahu”

Izrael és az Egyesült Államok nem tagja a büntetőbíróságnak. A két ország most azt akarja elérni, hogy Németország, Kanada, Japán és Ausztrália adjon kevesebb pénzt a nemzetközi bíróságnak, ha a palesztinok tagok lesznek.

„Elfogadhatatlan, hogy egy terrorszervezet, mint a Hamasz pert indíthasson Izrael ellen. A Hamasz a palesztin civileket használta élő pajzsként a rakétakilövő állások körül, tehát a bíróság gúnyt űz a nemzetközi jogból, ezért azt kérjük, hogy a barátaink hagyjanak fel a bíróság támogatásával” – mondta az izraeli külügyminiszter.

Tavaly július-augusztusban 2100 palesztin és 70 izraeli halt meg a harcokban, a háromnegyedük civil. Több emberi jogi szervezet megállapította, hogy mindkét oldal követett el háborús bűnöket.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!