2022. 07. 03. Vasárnap Kornél, Soma napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Bayer show 21:10

Külföld

Lemondott a korrupcióval gyanúsított román mezőgazdasági miniszter

A közösségi oldalán közölt bejegyzésében bejelentette lemondását a korrupcióval gyanúsított Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági miniszter.

Fotó:Gettyimages

A szociáldemokrata politikus kijelentette: nem követett el törvénybe ütköző cselekedeteket, és mindig igyekezett erkölcsi tartással, odaadással végezni feladatait. A nyilvánosság előtt megjelent információk hatására azonban úgy döntött, hogy lemond a miniszteri tisztségről, és felfüggeszti párttagságát a Szociáldemokrata Pártban (PSD). Emellett arra kérte valamennyi parlamenti párt képviselőit, hogy szavazzák meg a mentelmi joga felfüggesztését, mert szeretné megvédeni magát a személyével kapcsolatos gyanúval szemben.

A minisztert a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) egyes vezető állások betöltésére kiírt versenyvizsgák trükközésével gyanúsította meg csütörtökön. A vádhatóság szerint a szociáldemokrata politikus arra utasította egyik beosztottját - aki a vizsgáztató bizottság tagja volt -, hogy adja át a vizsgatételek egy részét az egyik bizalmi emberének. Így az általa preferált jelöltek a vizsga előtt a tételekhez juthattak, és sikeresen vizsgázhattak a meghirdetett vezetői állásokra. A DNA azzal a kéréssel fordult a főügyészhez, hogy kezdeményezze a politikus képviselői mentelmi jogának a megvonását, mely lehetővé teszi az ügy alapos kivizsgálását.

Az ügyészség szerint az ez év februárja és áprilisa között szervezett, négy vizsgált versenyvizsga során miniszteri tanácsadói, osztályvezetői, illetve valamely megye mezőgazdasági hivatalának a vezetői és vezetőhelyettesi állását töltötték be.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Egyre több a nemi erőszak Svédországban

Az ellenzék szerint a szigorúbb büntetéseknek lenne visszatartó ereje, ezért a kereszténydemokraták új törvényjavaslatot terjesztettek be. Bugnyár Zoltán tudósított.

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.

Kapcsolódó tartalmak

Jégcsuszamlás történt a Dolomitokban

Legalább hatan vesztették életüket vasárnap az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportjának, a Marmoladának lejtőin egy jégcsuszamlás következtében.

Az abortuszt népszerűsíti a Fehér Ház

Kiskorúak számára népszerűsítette az abortuszt a Fehér Ház. Miután a demokraták elvesztették a Legfelsőbb Bíróságon az abortusz szabályozásáról szóló tárgyalást, a jog, hogy engedélyezzék a művi terhességmegszakítást, átkerült a tagállamok hatáskörébe.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!