2023. 06. 10. Szombat Margit, Gréta napja
Jelenleg a TV-ben:

Ferencz József a második unitárius aranykor

Következik:

Poltikai hobbista 04:00

Külföld

Légicsapások és dróntámadások a Közel-Keleten

Három légicsapást hajtott végre Izrael a libanoni-szíriai határ térségében. A zsidó állam a Palesztin Felszabadítási Népfront állásait célozta. Két iraki fegyveressel vélhetően szintén izraeli katonák végeztek. Bejrútban pedig dróntámadásokat követtek el ismeretlenek.

  • Légicsapások és dróntámadások a Közel-Keleten

Több lakásban is súlyos károk keletkeztek a libanoni fővárosban, miután egy azonosítatlan drón csapódott be egy bejrúti épületbe vasárnap. Egy másik pilóta nélküli gép pedig a Hezbollah médiaközpontjára zuhant. Személyi sérülés nem történt. A síita félkatonai szervezet szerint az üzenet egyértelmű volt.

A radikális csoport vezetője Izraelt tette felelőssé az akciók elkövetéséért.

"Üzenem a zsidó állam határon állomásozó katonáinak, hogy legyen éberek, rendeljék el a legmagasabb készültséget, és várjanak a válaszunkra. Mert az akciót reakció követi" - fenyegetőzött a Hezbollah első embere.

Pár órával később Izrael 3 légicsapást hajtott végre a libanoni-szíriai határ térségében. A szélsőséges szervezet légvédelmi fegyverekkel válaszolt a támadásra, a hírt azonban a zsidó állam nem kívánta kommentálni. Nem ez volt az egyetlen támadás a múlt hétvégén a térségben. Két drón 2 iraki fegyveressel végzett. Bagdad szerint az akciót Izrael hajtotta végre.

Az iraki fővárosban ezrek tüntettek a zsidó állam ellen. Az egyik áldozat koporsóját végigvitték az utcán, miközben Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak. Sokan bosszút esküdtek. 

Szakértők szerint a zsidó állam megelőző csapásokat hajt végre azokban a régiókban, ahol iráni fegyveresek is jelen vannak, és segítséget nyújtanak más radikális csoportoknak. Tel-Aviv úgy látja, hogy a perzsa állam jelentős katonai befolyást szerzett a Közel-keleten, és közvetlen fenyegetést jelent Izraelre nézve.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!