2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Kuba igen, blokád nem

Hangos dobolással és bekiabálásokkal lehetetlenítette el az ENSZ gazdasági és társadalmi bizottságának ülését több latin-amerikai delegáció. Az ülésen eredetileg a kubai emberi jogi helyzetet tárgyalták volna.

  • Kuba igen, blokád nem

Kuba igen, blokád nem - skandálták kubai és más latin-amerikai diplomaták, miközben az asztalt verték kezükkel, lábukkal pedig dobogtak az ENSZ egyik testületének ülésén. Az Egyesült Államok által támogatott kampány keretében kérdőre akarták vonni a kubai hatóságokat az országban uralkodó emberi jogi helyzetért és az általuk elkövetett jogsértésekért.

Soha az életemben nem láttam diplomatákat úgy viselkedni, ahogy a kubai delegáció viselkedett ma. Sokkoló és zavaró volt. Elgondolkodtató, hogy ha ennek a kormánynak a diplomatái így viselkednek, akkor hogy viselkedhet a rendőrség? Nagyon is érthető, hogy az emberek miért félnek elmondani amit gondolnak, miért vetik őket börtönbe, ha elmondják, amit gondolnak egy ilyen kormánnyal, ezzel a bandita viselkedéssel. Ennek nincs helye itt az ENSZ-ben. A kubai kormány és diplomatái szégyellhetnék magukat, amiatt, ahogy ma viselkedtek. – mondta Kelley Currie, az ENSZ Gazdasági és szociális tanácsának amerikai képviselője. A kubai ENSZ nagykövet politikai komédiának minősítette az amerikai kezdeményezésre összehívott ülést.

Kuba büszke az emberi jogi eredményeire, ami nélkülöz bármilyen manipulációt. A másik oldalról pedig az Egyesült Államoknak nincs erkölcsi alapja arra, hogy másokat kioktasson, különösen nem ebben a kérdésben. – mondta Anayansi Rodriguez Camej, kubai ENSZ-nagykövet. Az Egyesült Államok azért hívta össze az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának ülését, mert szerintük a kubai kormány 130 politikai ellenfelét tartja bebörtönözve.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

A miniszter hozzátette: "Az elmúlt évek válságaira a magyar gazdaság politika rendre sikeres válaszokat adott, ennek eredményeként tért vissza a magyar gazdaság növekedési pályára, ennek eredményeként döntünk folyamatosan beruházási, export és foglalkoztatási rekordokat, ennek hatására tudtuk visszanyerni versenyképességünket."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!