"Továbbra is a nemzetközi joggal ellentétes, törvénytelen korlátozásoknak nevezzük őket (a szankciókat). Ebben a tekintetben semmi sem változik" - kommentálta Peszkov az EU Oroszországgal szembeni szankciós politikájának alakulását. Hozzátette, hogy a szankció kétélű fegyver, amelytől az európaiak is szenvednek, és ezt "egyre többen megértik".
Azzal kapcsolatban, hogy Budapest végül visszavonta a szankciók meghosszabbításával szemben megfogalmazott kifogásait, Peszkov úgy vélekedett, hogy Magyarország biztosítékokat kaphatott az EU-tól arra vonatkozóan, hogy valamilyen formában újraindulnak a tárgyalások a gáztranzitról. "Tudjuk, hogy Magyarország bizonyos feltételeket fogalmazott meg az említett szankciók meghosszabbításával kapcsolatban. Ezeknek a feltételeknek közük volt a kijevi rezsim álláspontjához. Magyarország a jelek szerint bizonyos bejelentéseket kapott Brüsszelből, hogy felújul valamilyen tárgyalási folyamat. Szoros figyelemmel fogjuk kísérni ezt a helyzetet" - mondta a szóvivő.
Leszögezte, hogy Oroszország érdekelt abban, hogy folytassa a gáz eladását Európának. Mint mondta, az orosz gáz nemcsak versenyképes az amerikaival, de "sokkal kifizetődőbb az európai vásárlók számára." Peszkov reagált Tucker Carlson amerikai televíziós személyiség állítására, miszerint Joe Biden volt amerikai elnök kormányzata tervet dolgozott ki egy Vlagyimir Putyin orosz államfő elleni merényletre. A Kreml szóvivője ezzel kapcsolatban hangoztatta, hogy az orosz szakszolgálatok folyamatosan intézkedéseket hoznak Putyin védelmére.
Carlson, aki állítását nem támasztotta alá bizonyítékokkal, őrültnek nevezte az állítólagos terveket, és azt hangoztatta, hogy a washingtoni vezetés öngyilkos konfrontációra törekedett Moszkvával. Azzal vádolta meg Antony Blinken volt külügyminisztert, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti fegyveres összecsapásra törekedett. Peszkov nem kommentálta azt az iráni bejelentést, miszerint Moszkva Szu-35-ös vadászgépeket szállított Teheránnak.
Forrás: MTI
Fotó: MTI