2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Koronavírus gyanújával szállítottak kórházba egy magyar nőt Bécsben

Koronavírus gyanújával szállítottak kórházba egy magyar nőt Bécsben – írta az Index. Miháczi Bea azt mesélte a portálnak, hogy két hete nem javul az állapota, mióta hazatért a velencei karneválról. A nő több mint két hete utazott haza Olaszországból, néhány nappal később pedig elkezdett köhögni, ami sehogy sem akart megszűnni. Azóta többször is volt orvosnál, kapott antibiotikumot, de napokon keresztül magas lázzal feküdt otthon.

  • Koronavírus gyanújával szállítottak kórházba egy magyar nőt Bécsben

 

A nőt pénteken és hétfőn is hazaküldte az orvos, hiába mondta neki, hogy nincs jól. Kedden reggel aztán megelégelve ezt felhívta a központi számot, és elmondta a tüneteit: pénteken elájult, rázza a hideg és két hete köhög. Mentőt küldtek érte, és azt mondták neki, hogy olyan ruhákat pakoljon össze, amiket nem sajnál, mert azokat meg kell semmisíteni, ha koronavírussal diagnosztizálják. Miháczi Bea azt mesélte az Indexnek, hogy tetőtől talpig beöltözött mentők jöttek, és már az otthonában megmérték a lázát és a lakás hőmérsékletét is.

A kórház előtt később két órát kellett a mentőautóban ülnie, mert a pályaudvarról is több fertőzésgyanús embert hoztak be. Jelenleg a bécsi Ferenc József Császár Kórházban fekszik egy modern, négy ágyas szobában egyedül. Az első EKG-vizsgálat normális értékeket mutatott, délután mintát is vettek tőle, aminek várhatóan holnap délutánra lesz meg az eredménye.

A Bécsben élő nő arról is beszámolt az Indexnek, hogy decemberben Kínában járt, míg januárban Antwerpenben, Madridban és Frankfurtban is megfordult. Rajta kívül még több embert is kórházban kezelnek koronavírus gyanújával, Innsbruckban két fiatal férfinál pedig már megállapították a betegséget.

Index nyomán PestiSrácok

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!