2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Könnygázt vetett be a rendőrség a hongkongi tüntetők ellen

Százak vonultak utcára vasárnap Hongkongban, hogy tiltakozzanak a pekingi kormányzat által tervezett nemzetbiztonsági törvény ellen - tudósított internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

  • Könnygázt vetett be a rendőrség a hongkongi tüntetők ellen

A különleges közigazgatási státusszal bíró város vásárlónegyedében tartott demonstráció feloszlatására a rendőrség több alkalommal vetett be könnygázt.

Tam Tak-chi demokratapárti politikust a rendőrök pár perccel a helyszínen tartott beszéde megkezdése után őrizetbe vették, amiért engedély nélküli gyülekezést vezet. Tam azzal védekezett, hogy "egészségügyi tájékoztatást" tart, amit nem tiltanak a városban jelenleg érvényben lévő, a nyolcfősnél nagyobb gyülekezést tiltó járványelleni óvintézkedések. A helyszínen lévő ápolók jelenlétét hozta fel bizonyítékul, hogy a beszéde nem ütközik a szabályokba.

A hongkongi rendőrség a tiltakozó akció kezdete előtt Facebook-oldalán tett közzé felhívást, amelyben arra szólította fel a hongkongiakat, hogy ne vegyenek részt engedély nélküli gyülekezésben. Közölték: elegendő számú rendőrt helyeztek készenlétbe ahhoz, hogy megtehessék a szükséges lépéseket, és őrizetbe vegyék a szabálysértőket.

A demonstrációt két nappal azt követően tartották a városban, hogy a kínai parlament Pekingben zajló ülésszakán bemutatták a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet, amely betiltaná a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását, és a központi kormányzat ellen irányuló, "felforgatónak" minősített cselekményeket. A hongkongi kormányzat számára pedig előírná, hogy új intézményeket hozzon létre a szuverenitás védelme céljából, valamint engedélyezze a pekingi ügynökségeknek, hogy belátásuk szerint járjanak el a városban.

A törvénytervezetet várhatóan május 28-án fogadja el a kínai parlament, megkerülve a hongkongi törvényhozást.

A hongkongi kormányzat 2003-ban arra kényszerült, hogy félretegyen egy nemzetbiztonsági törvénytervezetet, miután becslések szerint mintegy félmillióan vonultak utcára a városban, hogy tiltakozzanak ellene. Hongkongi ellenzéki politikusok szerint a pénteken ismertetett törvénytervezet egyoldalú bevezetésének terve azt jelentené, hogy Peking a Hongkong nagyfokú autonómiáját garantáló "egy ország, két rendszer" elve helyett az "egy ország, egy rendszer" elvét alkalmazza.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!