2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Kitálal az osztrák belügyminiszter

A Mandineren jelent meg Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt belügyminiszterének Facebook-írása, melyben bemutatta, hogy Sebastian Kurz osztrák kancellár és az Osztrák Néppárt szándékosan arra játszott, hogy a menekültkérdést igen komolyan vevő belügyminisztert elmozdítsa a posztjáról. Kickl leszögezte, hogy ebbe a szabadságpárt nem mehetett bele, és ezért kerül majd sor szeptember elején az előrehozott választásra. Azaz, a bevándorláspártiak buktatták meg az osztrák koalíciót.

  • Kitálal az osztrák belügyminiszter

Előrehozott választásokat írtak ki Ausztriában, miután Strache alkancellár lemondott, és Kurz kancellár nem tudott megegyezni koalíciós partnerével. Az osztrák belügyminiszter ezt követően a Facebookon számolt be a kormánykoalíció „felrobbantásáról", valamint arról, hogy az ÖVP ki akarta kényszeríteni a lemondását.

Kickl: Ez Kurz hatalmáról szól

Kickl a bejegyzését azzal kezdte, hogy az ÖVP (Osztrák Néppárt) szombaton egyoldalúan felmondta a kormányzati együttműködést. Ezért várhatóan szeptemberben új választásokra kerül sor. A kancellár szavai szerint ez Ausztriáról szól - idézte a belügyminiszter Sebastian Kurzot. 

Az elmúlt órák és napok eredményei azonban megmutatják, hogy ez nem így van. Ez mindössze Kurz szövetségi kancellár és az ÖVP hatalmáról szól. 

És nyilvánvalóan egy kormány felrobbantásának áráról is, amely sok éve a legnagyobb elismerést vívta ki a munkájával - állapította meg Herbert Kickl. 

Herbert Kickl bejegyzésében egyértelműen leszögezte, hogy Heinz-Christian Strache és Johann Gudenus privátbeszélgetései, melyeket Ibizán illegálisan vettek fel, katasztrofálisak és felelőtlenek. Ilyen beszélgetéseket és viselkedést folytatni kétségtelenül nagy hiba - tette hozzá. 

A kép katasztrofális. De ez a két érintett képe, nem a párté. 

Mindketten vállalták a felelősséget, és minden hivataluktól visszavonultak, melyeket a köztársaságban és az FPÖ-ben (Osztrák Szabadságpárt) gyakoroltak - olvasható a bejegyzésben. 

Ezért borult a korábbi megállapodás

Kickl szerint ez volt az, amiben Strache több személyes beszélgetés során Kurz kancellárral megegyezett, hogy a kormányzati munka folytatódni tudjon. Ezenfelül csak néhány tartalmi pontot kellett volna kidolgozni az újrakezdéshez. Ezzel kapcsolatban szombat délelőttig egység uralkodott a koalíción belül - idézte fel a történteket a belügyminiszter. A Strache-nyilatkozat a megegyezés szerint délben, Kurzé délután egykor, illetve legkésőbb kettőkor következett volna. Az FPÖ tartotta a szavát - olvasható a bejegyzésben.

Miért nem lett megállapodás? - tette fel a kérdést mindezek után a belügyminiszter. Az ÖVP-nek titokban más valódi célja volt. Ki akarta kényszeríteni a visszavonulásom a belügyminiszteri pozíciótól - hangsúlyozta Kickl.

Ez azt jelenti: tovább kormányozott volna, de az FPÖ-t mellőzve a belügyből, anélkül a keményvonalas és konzekvens politika nélkül, amit a biztonság és menekültek terén folytattunk, és amit a népesség széles köre támogatott

- szögezte le Herbert Kickl.

A szigorú bevándorláspolitika miatt támadták a belügyminisztériumot

A bejegyzésből az is kiderült, hogy az ÖVP követelései szerint, amelyeket szombaton állított, másik területre kellett volna kerülnie Herbert Kicklnek, hogy 

a belügyminisztériumot az ÖVP foglalhassa el. A fejlemények emiatt, az ÖVP által a délutáni órákban gyakorolt nyomás okán alakultak úgy, hogy a kancellár nem a tervezett kettő órai időpontban, hanem háromnegyed nyolckor lépett a médiumok elé. 

A »marhavásárt« visszautasítottuk" - írta Kickl

A szabadságpárti belügyminisztérium már régen szálka volt az ÖVP szemében - írta Herbert Kickl.

Elsősorban a tiszta és konzekvens vonal miatt, amit a menekült- és bevándorláspolitikában osztrák és európai földön képviseltünk, az ENSZ migrációs paktumának elutasítása miatt, a menekültek más országokból Ausztriába való kényszerbetelepítésének világos elutasítása miatt, a kiutazási központok felállítása miatt

- tette hozzá. Ezeket a kérdéseket az FPÖ – bár az ÖVP mindvégig ellenezte – végigvitte.

A legutolsó konfliktus a menekültek óradíjának másfél euróra való csökkentése körül alakult ki.

A kancellár az FPÖ ez irányú követelését kezdetben nyíltan támogatta. Később azonban megpróbált rábírni, hogy a csökkentéstől, amelyben megegyeztünk, álljak el. Erre azonban nem voltam kész - írta Herbert Kickl.

Origo 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!