2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Külföld

Kelet-Jeruzsálem lenne a palesztin állam fővárosa

A palesztin állam megteremtését célzó határozattervezetet fogadott el Kairóban az Arab Liga. A dokumentumot a napokban terjesztik majd az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé. A tervezet szerint a palesztin állam az 1967-es határok mentén jönne létre, fővárosa Kelet-Jeruzsálem lenne. Izrael 1967 óta megszállás alatt tartja ezeket a területeket. A palesztinok azt szeretnék, hogy Izrael 2016 végéig vonuljon ki ezekről a területekről.

A világ egyik legrégebbi városának, Jeruzsálemnek a keleti része az elmúlt hetekben ismét összecsapások színhelye volt, néhány éven belül azonban a jövőbeni palesztin állam fővárosa lenne. Többek között ezt javasolja az Arab Liga külügyminiszterei által jegyzett határozattervezet, amelyről szombaton született döntés Kairóban. A dokumentumot néhány napon belül terjeszthetik az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé.

„Az arab határozattervezet biztosítani kívánja egy palesztin állam megteremtését Kelet-Jeruzsálem fővárossal, az 1967 június hatodikai határokon belül. Emellett egy konkrét időkeretet is javasolunk ennek végrehajtására” – nyilatkozta Mahmúd Abbász palesztin elnök.

A palesztin állam Gáza, Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem területén jönne létre. Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta ezeket a területeket. Gázából 2005-ben kivonult, Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet viszont továbbra is megszállva tartja, az ENSZ és a Nemzetközi Bíróság határozata ellenére. Emellett a nemzetközi tiltakozást figyelmen kívül hagyva folytatja a zsidó telepek építését, amivel nagyban megnehezíti egy életképes palesztin állam létrejöttét.

A nemzetközi határozatokat Izrael vitatja. Bár a kétállami megoldás elvét elfogadja, az 1967-es határokat már nem – a palesztin és izraeli álláspont között továbbra is jelentős különbség van.

Európa mindenesetre felgyorsítaná a folyamatokat. Svédország az EU első nyugat-európai tagjaként a közelmúltban elismerte a palesztin államot, majd a brit, az ír, és a spanyol parlament alsóháza is erre szólította fel nemzeti kormányát. Franciaország szintén közölte: el fogja ismerni a palesztin állam létezését.

„Egy nemzetközi konferenciát lehetne szervezni, Franciaország kész ennek az élére állni. A palesztin állam elismerése az eszköz a konfliktus végleges rendezésére, a béke megteremtésére. Ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor Franciaországnak mindent meg kell tennie azért, hogy késlekedés nélkül elismerje a palesztin államot” – közölte Laurent Fabius francia külügyminiszter.

A francia parlament kedden tart jelképes értékű szavazást a kérdésről. Párizs azt szeretné, hogy két éven belül rendeződjék a konfliktus, és megszülethessen az önálló palesztin állam.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!