2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Johnson: London kész jelentős számú menekült befogadására

London fenntartja a Moszkva ellen kivetett szankciókat, emellett humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának és készen áll jelentős számú ukrajnai menekült befogadására is – közölte Boris Johnson brit kormányfő kedden Varsóban a lengyel hivatali partnerével, Mateusz Morawieckivel tartott közös sajtóértekezleten.

  • Johnson: London kész jelentős számú menekült befogadására

Johnson méltatta a Lengyelország által Ukrajnának a háború kezdete óta nyújtott humanitárius segítséget és beszámolt az országa által adott támogatásról, majd kijelentette: Nagy-Britannia készen áll ukrajnai menekültek befogadására. „Jelentős számú menekült befogadására” – hangsúlyozta.

Úgy vélte: Moszkva alábecsülte az ukránok elszántságát hazájuk védelmére, amikor elindította az ukrajnai hadműveletet. Elismerően nyilatkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök magatartásáról, és úgy fogalmazott: ez nemcsak az ukrán állampolgárokat, hanem az egész világot cselekvésre ösztönzi. "Vlagyimir Putyin orosz elnök alábecsülte a nyugati világ elszántságát is" – folytatta Johnson, megerősítve: London fenntartja a Moszkva ellen kivetett, az utóbbi évtizedekben az Oroszországgal, illetve „bármely országgal szemben" elrendelt legszigorúbb (brit) szankcióknak számító csomagot.

Johnson véleménye szerint az ukrajnai konfliktus Putyin vereségével fog zárulni. „Meg vagyok győződve, hogy Putyinnak veszítenie kell, hogy sikerül megvédenünk és megőriznünk a demokratikus Ukrajna függetlenségét és szuverenitását” – jelentette ki. Mateusz Morawiecki a sajtóértekezleten a NATO keleti szárnyának további erősítését és Moszkva elleni újabb szankciók kivetését szorgalmazta.

Felszólította az orosz felet az Ukrajnával szembeni agresszió beszüntetésére, a csapatok visszavonására, és felvetette békekonferencia megrendezésének gondolatát is. Beszélt a további ukrajnai vérontás megakadályozásának szükségességéről is. ”Az orosz fegyverektől (...) civilek, gyermekek, nők, idős emberek halnak meg” – jelentette ki a lengyel kormányfő. Megerősítette: Ukrajna humanitárius támogatásáról, valamint az ország uniós tagjelöltségéről kedd délután Brüsszelben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tárgyal.

MTI 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!