Szerdától ismét megnyílik országszerte 240 bevásárlóközpont, az összes piac és múzeum, amelyek a szeptember közepén bevezetett második országos karantén óta zárva voltak, annak ellenére, hogy folyamatosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma.
Az egészségügyi minisztérium azt kérte a koronavírus ügyeivel foglalkozó kabinet ülésén kedden, hogy napi kétezer új esetnél, illetve ha a kedden 1,24-en álló fertőzési mutató 1,35-re nő, ismét zárják be a nem létszükségleti cikkeket és gyógyszereket árusító kiskereskedelmi egységeket.
A fertőzési mutató azt jelzi, hogy egy vírushordozó átlagosan hány új fertőzésért felelős, 1 fölött terjed, 1 alatt pedig visszavonulóban a járvány.
Az éjszakai kijárási korlátozás jogi akadályokba ütközött, és ezért visszavonták. Az egészségügyi minisztérium azonban továbbra is keresi annak módját, hogy hanuka idején a zsidó többségű településeken, karácsonykor pedig a keresztények lakta helyeken éjjel ne látogathassák egymást az emberek, hogy központi intézkedéssel akadályozzák a koronavírus terjedését. Szerda reggel földet ért a Tel-Aviv-i Ben Gurion reptéren az első oltóanyag-szállítmány, a Pfizer és a BioNTech vakcináját Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Juli Edelstein egészségügyi miniszter fogadta a repülőtéren.
Netanjahu a múlt hónapban bejelentette, hogy Izrael nyolcmillió oltóanyag megvásárlásáról írt alá megállapodást a Pfizerrel, amely elegendő négymillió izraeli beoltásához. A múlt héten arról számoltak be, hogy Izrael a hónap végéig már meg fog kapni kevesebb mint négymillió adagot, de pontos számot nem közöltek.
Szerdán csak csekély mennyiség, 3-4 adag érkezett, amelynek elsődleges célja az oltások zökkenésmentes fogadásának vizsgálata. Az oltóanyagot először a Teva gyógyszergyár megfelelő hűtési feltételeket biztosító logisztikai központjába szállítják, és ha minden rendben lesz, várhatóan csütörtökön megérkezhet az első jelentősebb szállítmány is. Egyelőre nem világos, hogy a jövőben pontosan mikor és mennyi vakcina érkezik Izraelbe.
A tervek szerint december 20-án kezdik meg az országos oltást, elsőként az egészségügyi dolgozók, az idősek és a veszélyeztetett csoportokhoz tartozók kaphatnak a vakcinából.
A mintegy kilencmilliós Izraelben március óta 348 968-an fertőződtek meg koronavírussal. Jelenleg 14 905 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 2932-en haltak meg, jelenleg 558 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 310-en súlyos állapotban vannak, 113 embert lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.
Montenegróban újabb korlátozások léptek életbe
Montenegróban egy órával meghosszabbították az éjszakai kijárási tilalmat, emellett a vendéglátóhelyek 18 óráig, az élelmiszerüzletek pedig 20 óráig tarthatnak csak nyitva az Adria-parti országban a kormány legújabb járványmegelőzési intézkedéseinek értelmében, amelyek szerdán léptek életbe.
A montenegrói közszolgálati televízió internetes oldalának beszámolója szerint emellett továbbra is érvényben maradt a maszkviselési és távolságtartási kötelezettség, valamint a gyülekezési tilalom zárt és szabad téren is.
A regisztrált koronavírusos fertőzöttek száma keddre 591-gyel 39 153-ra emelkedett az országban.
A nyugat-balkáni térség többi állama közül Szerbiában 7818-cal 234 027-re, Koszovóban 557-tel 43 881-re, Észak-Macedóniában 1120-szal 69 455-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 1077-tel 96 021-re növekedett a fertőzöttek száma.
A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 57-tel 2062-re, Koszovóban 17-tel 1137-re, Észak-Macedóniában 28-cal 1977-re, Montenegróban hattal 549-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 69-cel 3081-re nőtt.
MTI