2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Külföld

Izrael súlyos csapást mért az Iráni Forradalmi Gárdára

Izraeli légicsapás végzett hétfőn az Iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú katonai tanácsadójával Damaszkusz határában - közölték szíriai biztonsági források és az iráni sajtó.

  • Izrael súlyos csapást mért az Iráni Forradalmi Gárdára

A biztonsági források a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondták, hogy Szajjid Rázi Múszávi dandártábornokról van szó, aki a Szíria és Irán közötti katonai szövetség koordinálásáért felelt.

Az iráni állami televízió a nap folyamán megszakította adását, hogy bejelentse Múszávi halálát. A közlés szerint egyike volt a Forradalmi Gárda Szíriában legrégebben dolgozó tanácsadóinak.

Az iráni elitalakulat vezetése fogadkozott, hogy Izrael felelni fog a dandártábornok megöléséért. "Kétségtelen, hogy (a palesztinok földjét) bitorló és barbár cionista rezsim meg fog fizetni ezért a bűncselekményért" - áll az állami televízióban felolvasott közleményükben.

Izrael az utóbbi években számos légitámadást hajtott végre szíriai célpontok, a hadsereg, a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők és a Hezbollah hadállásai, raktárai ellen. Bár a támadásokról szóló híreket az izraeli hadsereg rendszerint nem kommentálja, az izraeli vezetés többször leszögezte: mindent megtesz azért, hogy Irán ne vethesse meg a lábát Szíriában, különösen ne a stratégiai jelentőségű Golán-fennsíkon.

Alig három hete közölte Irán, hogy izraeli bombázásban meghalt a Forradalmi Gárda két, szintén katonai tanácsadóként dolgozó tagja Szíriában.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Róma nem küld csapatokat Ukrajnába + videó

Róma nem küld csapatokat Ukrajnába + videó

Szakértők szerint a francia elnök korábbi kijelentése, melyben NATO erők ukrajnai jelenlétét szorgalmazta, figyelmeztetés volt a nyugat számára arra az esetre, ha Moszkva elfoglalná Kijevet.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!