2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Külföld

Iránban több mint hétszázan haltak meg metilalkohol-mérgezésben

Több mint hétszáz ember életét követelte Iránban az a hiedelem, hogy a mérgező metilalkohol gyógyírként szolgál a koronavírus-fertőzésre - közölte Hosszein Hasszanian, az iráni egészségügyi tárca tanácsadója.

  • Iránban több mint hétszázan haltak meg metilalkohol-mérgezésben

A Hasszanian által közölt halálozások száma meghaladja a tárca által korábban nyilvánosságra hozott adatokat. Kianus Dzsahánpur iráni egészségügyi minisztériumi szóvivő az állami televízióban ugyanis a nap folyamán 528 halálesetről számolt be.

Hasszanian az eltérést azzal magyarázta, hogy a mérgező anyagot fogyasztók egy része - mintegy 200 ember - a kórházakon kívül hunyt el.

Az alkoholmérgezések száma ugrásszerűen, több mint tízszeresére nőtt Iránban egy kormányzati jelentés szerint, amelyet áprilisban a koronavírus-járvány közepette adtak ki. Az országos igazságügyi orvosszakértői hatóság szerint február 20. és április 7. között 728 ember hunyt el alkoholmérgezésben, a tavalyi évben mindössze hatvanhatan.

Kianus Dzsahánpur szerint ebben az időszakban 5011 ember kapott metilalkohol mérgezést, közülük kilencvenen vakultak meg vagy szenvedtek látáskárosodást.

A metilalkohol színtelen, szagtalan folyadék, amely elfogyasztása agyi és egyéb szervi károsodást okozhat. Tünetei lehetnek a mellkasi fájdalom, hányinger, légszomj, vakság, illetve a kómás állapot.

Iránban a metil alkoholt gyártó cégeket kötelezik, hogy mesterséges színezőanyagokkal különböztessék meg a fogyasztásra nem alkalmas szert. A járvány helyi kitörését követően a kormányzat engedélyezte jelenleg 40 vállalatnak az alkoholos alapú kézfertőtlenítők gyártását.

Irán a koronavírus-járvány által egyik legerősebben sújtott ország a Közel-Keleten. Eddig több mint 91 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül 5806 páciens elhunyt a kórban.

Az 1979-es iszlám forradalom óta egyébként Iránban az alkoholfogyasztás és -előállítás egyaránt tilos, büntetés terhe mellett. Csak a keresztény, zsidó és zoroasztriánus kisebbség mentesül ezen szabályozás alól. Ennek ellenére az alkoholfogyasztás széles körben elterjedt a muszlim országban. Bor, sör és egyéb párlatok könnyen elérhetőek a feketepiacon. Mivel az importtermékek a legtöbb iráni számára túl drágák, így sokan saját maguk állítják elő, vagy helyi termelőktől vásárolnak alkoholt. A nem megfelelő elkészítési eljárás miatt ismételten előfordulnak halált is okozó alkoholmérgezések.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Az idei európai parlamenti (EP-) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!