2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Külföld

Irán mérlegeli az atomsorompó-szerződésből való kilépést

Irán mérlegeli, hogy kilép az atomsorompó-szerződésből (NPT), mint az egyik lehetséges választ a Teheránt sújtó amerikai szankciók megszigorítására - jelentette ki Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter vasárnap

  • Irán mérlegeli az atomsorompó-szerződésből való kilépést

A politikus az állami televízió adásában azt mondta, hogy országa sokféle módon reagálhat, és az atomsorompó-szerződés felmondása a válaszlehetőség egyike.

Washington az iráni olajiparra kivetett szankciókat 2018 novemberében állította vissza, de nyolc országnak - az iráni olaj legnagyobb importőreinek - 180 napra mentességet adott. Ezt a kiskaput zárta be Donald Trump elnök, amikor a hét elején úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a mentességet.

A genfi leszerelési bizottság több évi előkészítő munkája után az ENSZ-közgyűlés 22. ülésszaka 1968. június 12-én jóváhagyta az atomsorompó-szerződés végleges szövegét.

A szerződés megtiltja nukleáris robbantások végrehajtását a légkörben, a kozmikus térségben és a víz alatt, a földalatti atomkísérletek részlegesen tiltja, arra az esetre, ha azok az országhatárokon túl terjedő sugárszennyeződést okozhattak.

Miután 1968. július 1-jén a letéteményes országok (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió) aláírták - és további 47 - országban ratifikálták a szerződést, az 1970. március 5-én lépett hatályba.

Az aláíró, nukleáris fegyverekkel rendelkező államok a szerződéssel kötelezték magukat arra, hogy sem közvetlenül, sem közvetve nem adnak át senkinek atomfegyvert vagy egyéb nukleáris robbanószerkezetet, illetve nem engedik át az ellenőrzést ezen eszközök felett.

A nukleáris fegyverekkel nem rendelkező országok ugyanakkor arra kötelezték magukat, hogy nem állítanak elő, vagy senkitől sem fogadnak el ilyen típusú fegyvereket, továbbá nem törekszenek arra, hogy a nukleáris fegyverek feletti ellenőrzést megszerezzék.

2010-ig a szerződéshez 189 állam csatlakozott, köztük Magyarország 1969. május 27-én. A nukleáris képességekkel (vélhetőleg) rendelkező országok közül Észak-Korea, India, Izrael és Pakisztán távol maradt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!