2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Irán áll a terrortámadások mögött?

Szankciókat rendelt el az egyik iráni titkosszolgálat, illetve annak két tisztségviselője ellen az Európai Unió a tavalyi dániai és franciaországi merényletkísérletek miatt - közölte kedden Anders Samuelsen dán külügyminiszter.

  • Irán áll a terrortámadások mögött?

Diplomáciai források szerint a vagyonbefagyasztást és beutazási korlátozást magukban foglaló, szerdán életbe lépő büntetőintézkedésekről szóló határozatot minden vita nélkül fogadták el a tagállamok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek brüsszeli tanácsülésén. Az érintett két magánszemély egyike a titkosszolgálat főigazgatója.

Ez erős jelzés az EU-tól, hogy a hasonló cselekedetek elfogadhatatlanok Európában – írta a találkozón részt vevő Samuelsen a Twitteren.

Stef Blok holland külügyminiszter eközben levélben tájékoztatta a hágai parlamentet, hogy a hírszerzés szerint Irán áll két közelmúltbeli hollandiai politikai gyilkosság mögött is. Egy iráni származású holland állampolgárt 2015-ben öltek meg Almere városában, egy másikat pedig 2017-ben Hágában.

A gyanú szerint az iráni titkosszolgálat merényletet akart elkövetni ellenzékiek ellen Franciaországban és Dániában, a helyi hatóságok azonban mindkét kísérletet meghiúsították. A dániai merénylet célpontja iráni állampolgárok egy csoportja lett volna, akik tagjai az Arab Küzdelem Ahváz Felszabadításáért Mozgalom nevű iráni arab szakadár csoportnak, amelynek célja, hogy független államot hozzon létre a délnyugat-iráni Huzisztán tartományban. Franciaországban pedig egy iráni származású házaspár tervezett autóba rejtett pokolgéppel lecsapni a teheráni rendszer legfőbb külső ellenzékének számító Népi Mudzsahedek elnevezésű ellenzéki szervezet tagjaira.

Irán elutasította a merényletkísérletekkel kapcsolatos vádakat, amelyek nyomán többek között egy Bécsben állomásozó iráni diplomatát is letartóztattak. Párizs és Koppenhága szerint ugyanakkor nincs kétség afelől, hogy Teherán felelős a történtekért.

Elemzők szerint bár továbbra is érzékeny kérdés, nem kell attól tartani, hogy pusztán a mostani szankciók veszélybe sodorhatják az iráni nukleáris megállapodást. Az egyezmény ugyan gyenge lábakon áll, amióta Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan kiléptette belőle az Egyesült Államokat, a célzott uniós korlátozások azonban nem okoznak komoly gazdasági károkat Iránnak. A dán külügyminiszter ezzel kapcsolatban még az ülés előtt leszögezte, hogy az EU-nak külön kell kezelnie a két kérdést.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!