Kézfogással üdvözölte Párizsba érkezésekor a francia miniszterelnök Hszi Csin-ping kínai elnököt még vasárnap. A kínai elnök két napos látogatása során gazdasági, politikai és háborús kérdésekről tárgyalt. Hétfőn Emmanuel Macron francia elnökkel is tárgyalóasztalhoz ült.
"A nemzetközi helyzet nagyon egyértelműen megköveteli ezt az európai-kínai párbeszédet, jobban, mint valaha. Ahogyan azt nemrégiben az Európáról szóló beszédemben is kifejeztem - történelmünk fordulópontján vagyunk, amely megköveteli, hogy leküzdjük a gazdasági és kereskedelemmel kapcsolatos strukturális nehézségeket.,, - mondta Emmanuel Macron.
A két elnök a megbeszélésen kiemelten foglalkozott az orosz-ukrán fegyveres konfliktussal is. Az tárgyaláson az unió részéről Ursula von der Leyen bizottsági elnök is részt vett.
"Egyetértünk abban, hogy Európának és Kínának közös érdeke a béke és a biztonság. Számítunk arra, hogy Kína minden befolyását felhasználja Moszkvánál, hogy véget vessen Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborújának. Hszi elnök fontos szerepet játszott Oroszország felelőtlen nukleáris fenyegetésének de-eszkalálásában is, bízom benne, hogy Hszi elnök ezt a jövőben is folytatni fogja az Oroszország által jelentett nukleáris fenyegetések fényében." - nyilatkozta Ursula von der Leyen a tárgyalás után.
A kínai elnök Franciaország után folytatja európai-körútját, Szerbiába, majd Magyarországra is ellátogat. Elemzők szerint azzal, hogy Hszi Csin-ping Belgrádba és Budapestre utazik, egyértelmű jelzést küld arról, kikre tekint szövetségesként Európában.
Fotó: MTI