A Perth partjaitól 22 kilométerre kedden balesetet szenvedett vízi repülőgép fedélzetén hét ember tartózkodott. A rendőrség az éjszaka folyamán emelte ki a halálos áldozatok - egy 65 éves svájci nő, egy 60 éves dán férfi és a 34 éves perth-i pilóta - holttestét búvárok közreműködésével - mondta el Cook.
A gép további négy utasát - a halálos áldozatok partnereit, egy 63 éves svájci férfit és egy 58 éves dán nőt, valamint egy nyugat-ausztrál párt - sikerült kimenteni, hárman orvosi ellátásban részesültek, állapotuk stabil, egyikük sincs életveszélyben, egy perth-i kórházba szállították őket, az egyik kimentett utas pedig sértetlenül vészelte át a balesetet - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Számos közelben tartózkodó vízi jármű sietett késlekedés nélkül a baleset helyszínére - fűzte hozzá Cook, és elismerését fejezte ki bátorságukért, hogy saját biztonságukkal nem törődve segítettek a mentésben.
A hatóságok vizsgálják, hogy mi okozta a szerencsétlenséget.
Anthony Albanese ausztrál kormányfő együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
A Rottnest-sziget természetvédelmi terület, kedvelt idegenforgalmi célpont.
MTI