Hatvan évvel ezelőtt, 1963. november 22-én John Fitzgerald Kennedyt, az Egyesült Államok első katolikus elnökét a texasi Dallasban fényes nappal, közel háromszáz ember jelenlétében orvlövészek két vagy három csoportja kereszttűzbe fogta és agyonlőtte. Röviden így foglalható össze az a dráma, amely nemcsak az USA társadalmát rázta meg, de mondhatjuk, hogy az egész világon megdöbbenést okozott.
Másnap reggel Budapesten is kígyózó sorok álltak az újságosbódék előtt. Van, aki az akkor átélt traumát 9/11-hez hasonlítja. A korai felmérések kimutatták, hogy az amerikai társadalom 62 százaléka nem hitte el, hogy egyetlen merénylő végzett a jó megjelenésű, karizmatikus Kennedyvel, amit a később nyilvánossá tett Zapruder-film egyértelműen be is bizonyított.
Fittyet hányt a veszélyre
Texas alapvetően republikánus fészeknek számított – és erősen jobboldalinak. A demokrata Kennedy politikailag tartotta indokolnak az itteni megjelenést, pedig itt nagyon komoly ellenérzések éltek vele szemben. A texasi keménynyakúak úgy látták, hogy Kennedy egy jóképű férfi, aki elhatározta, hogy átadja az országot a liberálisoknak és a feketéknek. A helyi újságban és röplapokon olyan hirdetés jelent meg ,,ÁRULÁS” címszóval, amelyben Kennedyt a kommunizmussal kapcsolatban gyengeséggel, engedékenységgel, vagyis hazaárulással vádolták. Az utcákon őt ünneplő tömeg látszólag eloszlatta az előzetes negatív véleményeket, de amikor az elnöki limuzin motoros felvezetéssel befordult az Elm utcára, és elhaladtak a texasi iskolai könyvraktár előtt, akkor minden megváltozott.
A limuzinban legelöl a titkosszolgálat két embere ült, a kormánynál William Greer, mellette pedig Roy Kellerman, a védelemért felelős csoportvezető. Középen John Connally, Texas kormányzója és felesége, leghátul pedig az elnöki pár. Az, hogy nyitott limuzinban hajtottak végig a városon, azért is érthetetlen, mert a korábbi hetekben a rendvédelmi szervek több riasztást is kaptak, hogy merénylet készül az elnök ellen. Emiatt halasztották el a floridai Tampa városában való szereplését és hagyták ki Chicagót. Kennedy maga is arról beszélt a megérkezése előtt, hogy egy épület tetejéről könnyen végezhetnek vele, ennek ellenére annyi elővigyázatosság sem történt, hogy a limuzinra felrakták volna a tetőt. Az elnök a politikai ellenfeleinek akart üzenni, hogy meri vállalni a kockázatot vagy a személyiségének varázsában bízott? Nem lehet tudni, de hiba volt.
Ma már határozottan ki lehet jelenteni, hogy Kennedy elnököt három életveszélyes lövés érte november 22-én 12.30-kor, amelyek közül a harmadik feltétlenül a halálát okozta.
Az első lövés a nyakát érte szemből, egy második a háta jobb oldalába fúródott, a harmadik lövés robbanólövedék volt, amely szemből, jobbról érkezett a füves domb irányából. Ez a végzetes lövés pedig szétroncsolta az elnök agyát, ami jól látszik az Abraham Zapruder által készített film 313–314-es képkockáján.
Amikor az elnököt a közeli Parkland kórházba vitték, még vert a szíve, lélegzett, de a pulzusa már nem volt tapintható. Az orvosok mindent elkövettek, de mivel a jobb agyfélteke nagy része hiányzott, tehetetlenek voltak. Itt dr. Malcolm Perry sebész a 22-i sajtótájékoztatón még azt mondta, hogy bemeneti seb volt a nyakon, amit még egyszer hangsúlyozott. Sajnos ezt a nyaki sebet kitágították a gégemetszés érdekében, hogy a légzőcsövet behelyezhessék. Azonban Perryt már az este folyamán nyomás alá helyezték a titkosszolgálat és mások részéről, mire módosította az állítását, és a nyaki sebet kimeneti sebnek mondta. Ez megint egy perdöntő fontosságú mozzanat volt az eltussolásban, hiszen a nyaki bemeneti seb azt jelentette, hogy a lövés nem jöhetett a könyvraktár felől.
Miután JFK halálát bejelentették, a holttestét sietve és erőszakosan, a törvényi előírást megkerülve az elnöki különgépre vitték.
Az ekkor 46 éves Kennedy elnök teste még ki sem hűlt, amikor a gép fedélzetén az alelnök, Lyndon B. Johnson letette az elnöki esküt a frissen özveggyé vált, véres ruhában, a döbbenet hatása alatt álló Jacqueline Kennedy jelenlétében. Amikor az erről készült fotó bejárta a világot, kevesen gondolták, hogy egy klasszikus államcsíny záró aktusát látják.
A Magyar Nemzet teljes cikk ITT olvasható.
