2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Határátlépés közben ütöttek rajta egy svéd gyújtogatón

  • Határátlépés közben ütöttek rajta egy svéd gyújtogatón

Török határrendészek őrizetbe vettek útlevél-ellenőrzés közben egy 19 éves férfit, akit a svéd hatóságok a hétfő esti gyújtogatásokkal gyanúsítanak – írta szerdán a Göteborgs-Posten című svéd napilap.

Kiderült, hogy a gyújtogatások után a férfi Törökországba utazott, ezért értesítették a török határrendészetet, amely fel is tartóztatta őt határátlépés közben. Windt szerint a gyanúsítottat remélhetőleg még a nap folyamán visszaszállítják Svédországba, és a rendőrség eljár vele szemben.

Keddre virradóra legalább száz gépkocsi égett le vagy rongálódott meg svédországi településeken, nagy részüket – mintegy 80 autót – Göteborgban és Trollhattanban gyújtottak fel. Hans Lippens rendőrségi szóvivő szerint mivel a gyújtogatások rövid idő leforgása alatt történtek, nem zárható ki a kapcsolat köztük. A rendőrség feltételezi, hogy a tettesek közösségi portálokon szerveződtek. Szemtanúk arról számoltak be, hogy sötét, csuklyás ruha volt rajtuk, benzines kannák voltak náluk, illetve baseballütők is, amelyekkel szétverték a gépkocsik ablakait. Trollhattanban kövekkel dobálták meg a rendőröket, akik segítséget nyújtottak a kárfelszámolóknak.

A svéd rendőrség kedden a rongálásokkal összefüggésben őrizetbe vett egy 16 és egy 21 éves fiatalt, de szerdára virradóra négy újabb gyújtogatás történt az országban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!