2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Radar 17:10

Külföld

Halálos kimenetelű tragédia történt az Isonzón

Kajakkal felborult és az Isonzó folyóba fulladt egy 60 éves német férfi az északnyugat-szlovéniai Trnovo ob Soci helység közelében - közölte a Nova Goricai-i rendőrség szombaton.

  • Halálos kimenetelű tragédia történt az Isonzón

Hat német állampolgár pénteken délután indult kajakozni az Isonzón, de a sok esőtől a folyó megáradt, és a heves sodrás felborította az egyik kajakot. A férfi megpróbált kiúszni a partra, de nem tudott, az áramlás Kobarid város felé sodorta.

A rendőrséget fél hat körül értesítették a balesetről. A férfi keresésében a hegyi- és a vízi mentők, valamint tűzoltók is részt vettek.

Miközben Otona felől Trnovo ob Soci irányába átvizsgálták a folyót és annak partját, először az eltűnt kajakos több személyes tárgyát, majd este fél hét körül az élettelen testét is megtalálták.

A mentők közölték: az idén ez volt a második kajakbaleset az Isonzón, az első néhány nappal korábban történt, de "sokkal szerencsésebb véget ért".

Fotó: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Magyarország kész támogatni Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését a NATO-főtitkári posztra

Orbán Viktor: Magyarország kész támogatni Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését a NATO-főtitkári posztra

Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára annak a fogadalmának a fényében, hogy teljes mértékben támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a NATO ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat – írta az X portálon Orbán Viktor miniszterelnök.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az Európai Néppárthoz csatlakozhatnak Magyar Péterék + videó

Az Európai Néppárthoz csatlakozhatnak Magyar Péterék + videó

Ma kiderülhet, hogy Magyar Péterék csatlakoznak-e az Európai Néppárthoz. A politikus emellett azt is bejelentheti, hogy végül felveszi-e az EP mandátumát. Bár korábban többször hangoztatta, hogy nem megy ki az Európai Parlamentbe, de végül ezt megszavaztatta követőivel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!