Szerbia sosem ismerte el a főként albánok lakta egykori tartományának önállóságát. Belgrád erre továbbra sem hajlandó, de a szerb és a koszovói vezetők megegyeztek a kétoldalú viszony rendezéséről. Szerbia azt reméli, hogy az egyezség elősegíti az ország európai uniós csatlakozását. A két kormányfő Brüsszel közvetítésével abban állapodott meg, hogy az 50 ezres szerb lakosságú Észak-Koszovó Pristina fennhatósága alatt marad, de korlátozott autonómiát élvez majd az egészségügyben, az oktatásban, a rendészetben és az igazságszolgáltatásban.
A koszovói háború Jugoszlávia szétesésekor kezdődött, a leghevesebb harcok 1998 és 1999 között dúltak, mintegy 12 ezren vesztették életüket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1999 júniusában NATO-békefenntartókat küldött Koszovóba, a szerb hadsereg pedig kivonult.
Szerbiában nem mindenki veszi könnyen tudomásul a kiegyezést: a Szerb Radikális Párt tagjai és szimpatizánsai több nagyvárosban is Ivica Dacic miniszterelnök és Aleksandar Vucic kormányfőhelyettes telefonszámait osztogatták – a politikusok az egyezmény aláírása óta tömegesen kapnak halálos fenyegetéseket, amiért a radikálisok szerint elárulták a Koszovóban élő szerbeket.
