2024. 06. 16. Vasárnap Jusztin napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szélesvásznú történelem - Szinbád 11:05

Külföld

Halálbüntetés korrupció miatt

Halálbüntetésre ítélte az észak-kínai Tiencsin egyik középfokú bírósága kedden a Huarong kínai állami vagyonkezelő vállalat korábbi vezetőjét korrupció miatt - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

  • Halálbüntetés korrupció miatt

 

Laj Hsziao-min, a pekingi székhelyű Huarong igazgatótanácsának korábbi tagjának őrizetbe vételét 2018 novemberében rendelte el az ügyészség, miután az ügyében az év áprilisában indított vizsgálat során a kínai korrupcióellenes hatóságok megállapították, hogy politikai és a pénzügyi munkára vonatkozó szabályokat is megszegett. Lajt még 2018 októberében kizárták az országot irányító Kínai Kommunista Pártból. Akkori közleményében a Párt fegyelmi bizottsága a lépést azzal indokolta, hogy Laj különböző szabályokat megszegve "vakon bővítette a vállalatot, amelyet rendellenesen működtetett, eltérítve a céget a fő feladataitól és üzleteitől". A vizsgálat eredménye szerint Laj emellett kenőpénzeket fogadott el, visszaélt a hatalmával, közpénzekből fényűző fogadásokat, családtagjainak pedig üdüléseket szervezett, továbbá pozícióját kihasználva több nővel létesített szexuális kapcsolatot.

Az 1999-ben alapított Huarong Kína négy, állami kézben lévő vagyonkezelő vállalatának legnagyobbika. A céget eredetileg azzal a céllal létesítették, hogy súlyosan kockázatos eszközöket vásároljon reorganizációs céllal, hogy a lehető legnagyobb megtérülést érjék el a nem teljesítő adósságok kezelésére. 2013 és 2018 között azonban a vállalat nyeresége soha nem látott mértékben bővült, miután tevékenységének fókuszába az eredeti cél helyett az került, hogy kockázatos beruházásokon át saját bevételét növelje. A Huarong 2017-es éves jelentése szerint a cég nettó nyeresége 2013-hoz képest több mint 250 százalékkal nőtt. A vállalat vagyonának összértéke pedig 2017-ben elérte az 1,87 ezermilliárd jüant (85 ezermilliárd forint), ami 505 százalékos emelkedést jelentett az öt évvel korábbi állapotról. Az adatok arra is rávilágítottak, hogy a Huarong bevétele szembetűnően növekvő mértékben származott befektetésekből, miközben a kockázatos adósságokból származó vagyon kisebb mértékben nőtt.

A keddi bírósági ítélet szerint Laj összesen 1,78 milliárd jüan (80,7 milliárd forint) értékben fogadott el kenőpénzeket és ajándékokat 2008 és 2018 között, melyekért cserébe a Kínai Bankfelügyeleti Bizottságban és a Huarong vállalatban betöltött pozícióival visszaélve a többi között finanszírozással, projektmegbízásokkal, előléptetésekkel segített egyes szervezeteket és egyéneket. 2009 és 2018 között pedig, másokkal összejátszva összesen 25,12 millió jüan közpénzt sikkasztott el.

A bíróság a szigorú ítéletet azzal indokolta, hogy Laj tettei aláásták az ország pénzügyi biztonságát és stabilitását, és különösen káros társadalmi hatást gyakoroltak, jelentős veszteséget okozva az államnak és a lakosságnak.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Így értékelte Luciano Spalletti az albánok elleni meccset

Így értékelte Luciano Spalletti az albánok elleni meccset

Nem volt teljesen elégedett csapata játékával Luciano Spalletti, a címvédő olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint együttesének sokkal határozottabban kell majd futballoznia csütörtökön, a spanyol csapat ellen, mint tette azt szombaton este Albániával szemben a németországi Európa-bajnokság B csoportjának első fordulójában.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Százezrek tüntettek Franciaországban

Százezrek tüntettek Franciaországban

A rendőrség szerint 250 ezren, a szervezők szerint 640 ezren tüntettek szombaton Franciaországban, mintegy kétszáz városban a Nemzeti Tömörülés ellen meghirdetett megmozdulásokon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!