2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Gyűlnek Trump kihívó, újabb jelölt jelentkezett

  • Gyűlnek Trump kihívó, újabb jelölt jelentkezett

A 37 éves Pete Buttigieg személyében újabb demokrata párti politikus jelezte, hogy indul pártja elnökjelöltségéért a 2020-ban tartandó elnökválasztáson.

Az elnökjelölt-aspiráns a mintegy százezer lelket számláló indianai South Bend polgármestere, afganisztáni háborús veterán, akiről az amerikai média fontosnak tartja megemlíteni azt is, hogy nyíltan vállalja homoszexualitását.

Pete Buttigieg szerdán a Twitteren és rövid videót mellékelve jelentette be, hogy létrehozta azt a bizottságot, amely elnökjelöltségi kampányát lesz hivatott előkészíteni. Korrupció elleni küzdelmet, a washingtoni politikai belharcai elleni fellépést, és egyúttal – saját városvezetői tapasztalataira hivatkozva – az elszegényedett, úgynevezett rozsdaövezetek fellendítését ígéri. Bemutatkozó videójában az elnökjelölt-aspiráns hangsúlyozta azt is, hogy az új nemzedék képviseletében száll be az országos politikába, de elismerte azt is, hogy lesznek nehézségei is, hiszen eddig nem politizált országos szinten. A The Washington Post megemlítette azt is, hogy Buttigieg 2017-ben sikertelenül pályázott a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a párt vezető szerve) elnöki posztjára.

Buttigieg bejelentette, hogy a jövő héten Iowába, majd New Hampshire-be utazik, abba a két államba, ahol az amerikai elnökválasztási folyamat első előválasztásait tartják. Februárban önéletrajzi könyvet is megjelentet. Az indianai polgármester mellett eddig Elizabeth Warren massachusettsi, Kirsten Gillibrand, New York-i, Kamala Harris kaliforniai szenátor, tovább Julián Castro, az Obama-kormányzat volt városfejlesztési minisztere jelentette be, hogy ringbe száll pártja elnökjelöltségéért. Tulsi Gabbard, hawaii képviselő szintén jelezte, de hivatalosan még nem jelentette be szándékát. Az amerikai sajtó értesülései szerint fontolgatja az indulást Michael Bloomberg New York volt polgármestere és Eric Garcetti, Los Angeles jelenlegi polgármestere is.

(Kezdőkép: twitter.com/WSJ)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!