2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Külföld

G7-csúcstalálkozó - Az iráni külügyminiszter Biarriztba érkezett

Egy iráni kormánygép szállt le vasárnap délután 2 óra után a délnyugat-franciaországi Biarriztban, a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7-országcsoport tanácskozásának helyszínére. Az Airbus A321 gép Teheránból érkezett, fedélzetén Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel - jelentette be az iráni kormány, amit a francia elnöki hivatal megerősített.

  • G7-csúcstalálkozó - Az iráni külügyminiszter Biarriztba érkezett

A Reuters hírügynökség úgy értesült, hogy az iráni külügyminiszter francia kollegájával, Jean-Yves Le Driannal tárgyal, a tervek szerint nem találkozik az amerikai delegációval.

Az iráni külügyminisztérium tájékoztatása szerint Mohamed Dzsavád Zaríf az iráni nukleáris válságból való kiút lehetőségeiről tárgyal a francia féllel.

A francia sajtó úgy értesült, hogy a biarrizti francia-iráni egyeztetésről a G7 országcsoport vezetői szombat esti vacsorájukon állapodtak meg.

Francia diplomáciai források megerősítették, hogy az amerikai elnököt és a találkozó többi meghívottját is előzetesen tájékoztatták az iráni-francia megbeszélésről.

Az iráni külügyminiszter jelenléte óriási meglepetés a csúcstalálkozón, ahol a francia diplomácia és az európai partnerek arról próbálják meggyőzni Donald Trump amerikai elnököt, hogy tegyen gesztusokat az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló többhatalmi megállapodás megmentése érdekében.

Franciaország hónapok óta vezető szerepet tölt be abban, hogy megpróbálják megmenteni a 2015-ben Iránnal aláírt atomalkut, amelyből az Egyesült Államok tavaly májusban kilépett, és visszavezette az Iránnal szembeni szankciókat, amire válaszul júliusban Teherán felfüggesztette az egyezményben vállalt kötelezettségeinek a betartását. Emmanuel Macron francia elnök éppen a biarritzi csúcstalálkozó előtt, pénteken Párizsban fogadta Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert.

Abbas Moussavi, az iráni külügyminisztérium szóvivője a Twitteren megerősítette, hogy Biarritzban folytatódnak az Irán és Franciaország között megkezdett egyeztetések.

Francia források szerint az iráni fél meghívása a G7-csúcstalálkozóra folytatása a feszültségcsökkentés érdekében hónapokkal ezelőtt megkezdett francia diplomáciai közvetítésnek az irániak és az amerikaiak között.

Emmanuel Macron nem titkolt célja meggyőzni Washingtont arról, hogy enyhítse az iráni olajra kivetett szankciókat, és ezért cserébe Teherán betartaná valamennyi kötelezettségvállalását.

Francia diplomáciai források vasárnap reggel azt közölték, hogy a G7-országok vezetői megbízták Macront, kezdjen tárgyalást Iránnal, és üzeneteket adjon át az iszlám köztársaságnak, elejét véve ezáltal a feszültség további fokozódásának a térségben. Ezt azonban először Donald Trump amerikai elnök, majd Emmanuel Macron is cáfolta.

"Trump elnöknek igaza van. A G7 informális klub, nem adunk hivatalos mandátumot egyikünknek vagy másikunknak, ilyen nem létezik. Abban állapodtunk meg tegnap, hogy folytatjuk a cselekvést, mindenki a maga részéről - mondta sajtótájékoztatóján a francia elnök, aki korábban az LCI hírtelevíziónak azt nyilatkozta, hogy "közös üzenetet" fogalmaztak meg a résztvevők az iráni nukleáris kérdésről.

"Megegyeztünk arról, hogy mit fogunk mondani Iránról, közösen, a G7-eknek van üzenetük a céljainkról, és az a tény, hogy ezeket osztjuk, fontos részlet, segít elkerülni a megosztottságot, amely valójában mindenkit gyengít" - fogalmazott a hírtelevízióban vasárnap délelőtt Emmanuel Macron. "Két nagyon egyértelmű dologban mindannyian egyetértünk: nem szeretnénk, ha Iránnak nukleáris fegyvere lenne, és ragaszkodunk a térség stabilitásához. Közös üzenetben állapodtunk meg, ami az én szememben értékes, valamint egy akciótervről, amely lehetővé teszi valamelyest az álláspontok kibékítését" - tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök ezt követően bejelentette, hogy jóllehet támogatja Emmanuel Macron fellépését Irán irányába, az Egyesült Államok saját kezdeményezésekkel lép fel a kérdésben.

Francia hírmagyarázók szerint az a tény, hogy az amerikai elnök nem emelt vétót az iráni külügyminiszter érkezése ellen a csúcstalálkozó helyszínére, önmagában óriási siker a francia diplomácia számára, de amennyiben az iráni-francia megbeszélés nem vezet eredményre, Mohamed Dzsavád Zaríf meghívása a találkozó fiaskóját is jelentheti.

 

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor hozzátette: 2A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!