2023. 12. 08. Péntek Mária napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Folyamatosan nő Európában a koronavírus-fertőzöttek száma

Egész Európában nő a koronavírus-fertőzöttek száma. A legveszélyeztetettebb országok között továbbra is Olaszország, Spanyolország és Franciaország áll az élen, azonban már Nagy-Britanniában is több, mint 400 halálos áldozata van a kórnak. A francia egészségügyi ellátás nem bírja a terhelést, már Németországba szállítják a betegeket ellátásra.

  • Folyamatosan nő Európában a koronavírus-fertőzöttek száma

Németországban ugyan továbbra is emelkedik a fertőzöttek száma, a kórházi kapacitást azonban egyelőre még nem terhelte túl a járvány, így több tartomány is jelezte, hogy kész átvenni betegeket a környező országokból.

A kelet-franciaországi kórházak tehermentesítését országon belül is próbálják megoldani: kedden a francia légierő több beteget a nyugati országrészben található Bretagne-ba szállított. Az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy úgynevezett egészségügyi szuperexpresszeket indít a kormány a további fertőzöttek áthelyezésére.

Londonban új, átmeneti járványkórház nyílik. Nagy-Britanniában kedden emelkedett napi szinten a legnagyobb mértékben a fertőzöttek száma. A brit kormány már hétfőn kijárási korlátozást vezetett be, a lakosok kizárólag a legszükségesebb esetekben hagyhatják el otthonaikat.

A korábbi napok csökkenő tendenciája után kedden újra emelkedett Olaszországban az egy nap alatt elhunytak száma. 743-an vesztették életüket, az olasz hatóságok már több, mint 6800 halottat tartanak nyilván. A diagnosztizált fertőzöttek száma viszont kevesebb volt, mint egy nappal korábban, így is több, mint 3600 új beteget regisztráltak. Az összes fertőzés pedig megközelítette a 70 ezret. Olaszországban április harmadikáig kijárási tilalom van érvényben.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Háború Ukrajnában és Izraelben - Newsweek: Az Egyesült Államok kockáztatja, hogy egy harmadik háborúba is bevonják + videó

Háború Ukrajnában és Izraelben - Newsweek: Az Egyesült Államok kockáztatja, hogy egy harmadik háborúba is bevonják + videó

Venezuela magának követel, egy, a szomszédos Guyanához tartozó, olajban gazdag területet. Az amerikai hadsereg készenlétben áll, hogy beavatkozzon. Küszöbön áll egy újabb háború? Ezúttal Dél-Amerikában?Kis-Benedek József, biztonságpolitikai szakértő és Toldi Ottó, a Klímapolitikai intézet kutatásvezetője voltak a vendégeink. Műsorvezető: Ferkó Dániel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!