2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Figyelmeztető légicsapás lehetett az iráni támadás az amerikai bázisok ellen

Figyelmeztető légicsapás lehetett az iráni támadás az amerikai támaszpontok ellen Irakban szakértők szerint. A CNN értesülései alapján Bagdad előre figyelmeztette Washingtont a várható rakétatámadásokról. Eközben az amerikai elnök arról beszélt, hogy Teherán le fog állni a bosszúhadjárattal. Trump megvédte a Szulejmáni iráni tábornok megölésével kapcsolatos döntését, sőt, hozzátette, hogy már korábban likvidálni kellett volna.

  • Figyelmeztető légicsapás lehetett az iráni támadás az amerikai bázisok ellen

Rakéták csapódtak be az iraki főváros szigorúan őrzött zöld zónájában, ahol az amerikai nagykövetség is található. Az egyik lövedék a létesítménytől alig 100 méterre csapódott be.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ki áll a támadás hátterében. Szerdán iráni légicsapást hajtottak végre Irakban két amerikai katonai bázis ellen. Anyagi károk ugyan keletkeztek, személyi sérülés azonban nem történt.

Szakértők szerint az irániak vélhetőleg úgy irányították támadásaikat, hogy elkerüljék a halálos áldozatokat az amerikai erők körében. Teherán nem akarja tovább élezni a feszültséget a térségben, ugyanakkor jelzést akartak küldeni, hogy Irán nem hagyja szó nélkül Szulejmáni tábornok megölését. A CNN értesülései alapján Bagdad előre figyelmeztette Washingtont a várható rakétatámadásokról.

Nincsenek áldozatok, katonáink biztonságban vannak, és az iraki bázisok nem szenvedtek jelentősebb kárt. A nagyszerű amerikai hadsereg mindenre fel van készülve. Ami Iránt illeti, úgy látom, hogy a perzsa állam ezzel lecsillapodott, ami jó dolog minden érintettnek, és nagyon jó az egész világnak - hangsúlyozta az amerikai elnök, majd hozzátette, hogy kész tárgyalni Iránnal, ám annak fel kell hagynia atomprogramjával és a terrorizmus támogatásával is.

Az iráni külügyminiszter is békülékenyebb hangot ütött meg. A tárcavezető szerint Irán nem akar háborút az Egyesült Államokkal. Bár a feszültséget nem Teherán, hanem Washington kezdte el szítani.

Az Egyesült Államok indított gazdasági háborút Irán ellen, és ezzel szembe kell néznie végre. Annak, hogy az irániak ennyi városban egyszerre vonultak utcára, észhez kell térítenie az amerikai vezetést - mondta Mohamed Dzsavad Zarif.

A perzsa állam legfőbb vezetője azonban arról beszélt, hogy Szulejmáni tábornok meggyilkolásáért sokkal keményebb válasz jár az Egyesült Államoknak, mint amilyen az amerikai hadsereg iraki bázisai elleni rakétatámadás volt.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!