2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Külföld

Ferenc pápa megosztottság helyett összefogást szorgalmazott

Az ellentétek és háborúk uralta világban a Szentlélek képviselte összhangot szorgalmazta Ferenc pápa a társadalomban éppúgy, mint saját egyházában a Szent Péter-bazilikában mondott homíliájában pünkösdvasárnap.

  • Ferenc pápa megosztottság helyett összefogást szorgalmazott

A katolikus egyházfő kijelentette, a Szentlélek az az erő, amely a zűrzavarból a rendbe, a szétszóródásból az összetartásba, a kavarodásból a harmóniába vezet.

"A mai világban nagy a széthúzás, a megosztottság. Mindannyian össze vagyunk kötve, mégis szétszakítva találjuk magunkat, érzéstelenítve a közönytől, vagy agyonnyomva a magány terhétől" - jelentette ki Ferenc pápa.

Megjegyezte, a mai világban oly sok a háború, a konfliktus: "hihetetlen, hogy az ember mennyi rosszra képes!" - hangoztatta a pápa.

A Szentlélek kiáradását és az egyház születését ünneplő pünkösdi misén Ferenc pápa ugyanezt a harmóniát szorgalmazta egyházában is. Az egyház tagjai közötti szinodalitást, vagyis testületi működést sürgetve kifejtette, hogy az egyház ugyanakkor nem parlament, melynek tagjai jogokat és igényeket követelhetnek a "világ diktálta napirend szerint".

Ferenc pápa délben, az apostoli palotának a Szent Péter térre néző ablakából Szűz Mária közbenjárását kérte a háborútól sújtotta népek békéje érdekében, kiemelve a pápa által mártírnak nevezett Ukrajnát.

Pénteki gyengélkedése után a katolikus egyházfő személyesen, de ülve vezette a pünkösdi misét, amelyet az oltárnál Joao Braz de Aviz bíboros mutatott be, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációjának a vezetője.

Ferenc pápa szombaton felkereste a RAI olasz közmédia vallási szerkesztőségének római stúdióit, ahol egy júniusi műsorba rögzítettek vele interjút. Ez volt az első alkalom, hogy egy pápa maga látogatott el egy tévéstúdióba, és nem a hivatalában fogadta az interjút készítő tévéseket.

Pünkösdhétfő a hetvenes évek óta nem számít pirosbetűs ünnepnek Olaszországban.

Vasárnap délben viszont visszatért a római Pantheonba a pünkösdi hagyomány, mely alapján délben az ókori műemlék mennyezeti nyílásából vörös rózsaszirmokat hullajtottak alá a tűzoltók, a Szentlélek alászállásának jelképeként.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!