2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Tiltott absztraktok

Következik:

Híradó 12:05

Külföld

Félszáz főiskolást hurcoltak el emberrablók Nigériában

Többszáz diákot raboltak el egy nigériai főiskoláról. A motorokon érkezett támadók éjszaka érkeztek a kollégiumba, amikor a diákok már aludtak. Az emberrablók tűzharcba keveredtek a kiérkező rendőrökkel, akiknek sikerült kiszabadítaniuk a fiatalok nagy részét. Több mint 50 diákot azonban így is magukkal tudtak hurcolni a támadók. A gyerekek kiszabadítására indított akcióban részt vesz a rendőrség és a hadsereg mellett a légierő is. A hatóságok gyanúja szerint emberrablókról van szó, akik váltságdíjat akarnak majd kicsikarni a szülőktől. Egyelőre azonban azt sem tudják, hogy kik követték el a támadást. Feltételezések szerint az is lehet, hogy a Boko Haram iszlamista terrorszervezet áll az akció mögött.

  • Félszáz főiskolást hurcoltak el emberrablók Nigériában

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Sertéstrágyát öntenek a határra a lengyel gazdák

Sertéstrágyát öntenek a határra a lengyel gazdák

A Tömeges Összlengyel Gazdatüntetés nevű szervezet tagjai több tonna sertéstrágyát fognak kiönteni a keleti határ legveszélyesebb szakaszain, hogy megállítsák az illegális migránsokat – jelentette be az akció egyik szervezője a Wirtualna Polska lengyel internetes portálnak nyilatkozva.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Értékes alkut ajánlott Magyarországnak Mark Rutte

Értékes alkut ajánlott Magyarországnak Mark Rutte

Mark Rutte leköszönő holland kormányfő ígéretet tett arra, hogy ha a NATO főtitkárának választják, kihagyja Magyarországot az Ukrajnát támogató NATO-tevékenységekből – írja a Financial Times, amely szerint a politikus így próbálja megszerezni a magyar kormány támogatását.
A nap kérdése

A nap kérdése

Normális, hogy folyamatban lévő büntetőügy vádlottja európai parlamenti képviselő lehet?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!