2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Felmentették Romániában a számvevőszék korrupcióval gyanúsított egyik vezetőjét

A kétkamarás román parlament együttes ülésén felmentette hétfőn az állami számvevőszék ellenőrző hatóságának alelnöki tisztségéből Niculae Badalaut, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt ügyvezető elnökét, akit korrupciógyanú miatt múlt héten előzetes letartóztatásba helyezett a bukaresti törvényszék.

  • Felmentették Romániában a számvevőszék korrupcióval gyanúsított egyik vezetőjét

A Giurgiu megyei politikus a PSD egyik legnagyobb befolyású tisztségviselője volt Liviu Dragnea pártelnöksége idején, 2018-tól 2019-ig pedig egy évig gazdasági miniszteri tisztséget töltött be Viorica Dancila kormányában. Most azonban, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) újabb bűnvádi eljárást indított ellene, és előzetes letartóztatásba került, a PSD felszólította volt ügyvezető elnökét, hogy mondjon le a számvevőszéknél betöltött tisztségéről, majd miután ezt önként nem tette meg, parlamenti szavazást kezdeményezett felmentéséről.

Hétfőn a parlament ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett döntött visszahívásáról.

A DNA szerint Badalau augusztus 9-én, illetve november 19-én arra próbálta rávenni az egyik Giurgiu megyei község polgármesterét, hogy egyik rokona cégét bízza meg a település ivóvízhálózatának felújításával, azt ígérve neki, hogy az illető cégtől megkapja a beruházás értékének 7 százalékát. A vádhatóság azt is közölte: a polgármester "előlegként" már kapott is 35 ezer lej (mintegy 2,9 millió forint) csúszópénzt Badalautól, aki azt állította: rá tudja venni az országos beruházási társaság vezetőségét, hogy támogassák a község másik két településfejlesztési pályázatát.

Badalau 1991-ben kezdte politikai tevékenységét. 2003-ban a Nastase-kormány idején nevezték ki Giurgiu megyei kormánybiztossá, 2004-tól 2008-ig parlamenti képviselő, 2012-től 2020-ig pedig szenátor volt.

Badalau nem először keveredett korrupciógyanúba: a tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) és a DNA is kezdeményezett ellene korábban bűnvádi eljárást, de eddig minden esetben felmentették. A Romania Libera című lap szerint Badalaut 1988-ban egy évre el is ítélték, amiért ellopott négy zsák búzát, de Nicolae Ceausescu kommunista diktátor egy, abban az évben kiadott közkegyelmi rendelete eltörölte a priuszát.

Badalau gazdasági miniszter volt, amikor Liviu Dragnea PSD-elnököt 2019 májusában korrupcióért elítélték. Néhány hónappal később a Dancila-kormány megbukott, és a PSD ellenzékbe vonult, de még a 2020-as parlamenti választások előtt a törvényhozók megszavazták Badalau kinevezését a számvevőszékhez.

Az állami számvevőszék a parlament legfőbb pénzügyi, gazdasági ellenőrző szerve, amely minden olyan intézményt és politikai szervezetet ellenőriz, ahol közpénzt használnak fel.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!