Bár a szifiliszes megbetegedések a kutatások szerint mindkét nem esetében nőttek, gyakoribbak voltak a férfiaknál, elsősorban a 25-34 éves korcsoportban, a legmagasabb arányt pedig a homoszexuális közösségekben regisztrálták. A jelentésben felhívják a figyelmet a kezeletlen szifilisz súlyos következményeire, szövődményeire is, beleértve a szív-és idegrendszeri megbetegedéseket, valamint kiemelik, hogy szifiliszben szenvedő várandós nők esetében nagy valószínűséggel a magzat is károsodhat.
Jóllehet az eredmények szerint lassult a klamídia terjedése, még mindig ez a leggyakoribb nemi úton terjedő betegség az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség országaiban: 2023-ban több mint 230 ezer megbetegedést regisztráltak, 13 százalékkal többet, mint 2014-ben. A fertőzöttek között aránytalanul magas számban vannak fiatalok, elsősorban 20 és 24 év közötti nők. A jelentésben felhívják a figyelmet a gonorrhea kezelése során egyre gyakoribbá váló, a gyógyulási folyamatot fenyegető antimikrobiális rezisztenciára (AMR), hozzátéve, hogy emiatt sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőző kampányokra és hangsúlyozni kell a felelősségteljes antibiotikum-fogyasztást.
Az ECDC a nemi úton terjedő betegségek növekvő számát egyrészt a szűrések gyakoribbá válásának tulajdonítja, másrészt azonban további kutatásokat irányoz elő a szexuális viselkedés tanulmányozása - a többi között az óvszerhasználat visszaszorulása és a szexuális partnerek gyakoribb váltogatása - terén. A jelentésben leszögezik: a rendszeres szűrés, védekezés, illetve a partnerek közötti őszinte kommunikáció a témában szintén csökkenti a fertőzés kockázatát. "A korai felismerés és kezelés kulcsfontosságú lehet a további fertőzések megállításában és az esetleges szövődmények enyhítésében" - olvasható az összeállításban.
Forrás: MTI
Fotó: Canva