2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Európa nem hagyatkozhat Amerika védelmére

Európai hadsereg létrehozását javasolta Emmanuel Macron francia elnök az Europe 1 francia rádióadónak adott keddi interjújában.

  • Európa nem hagyatkozhat Amerika védelmére

A francia államfő szerint valódi európai hadsereg nélkül nem lehet megvédeni az európaiakat, akik szerinte nem hagyatkozhatnak kizárólag az Egyesült Államok haderejére.

Macron szerint azért van szükség a közös hadseregre, mert Európa határán tekintélyelvű hatalmak emelkednek és fegyverkeznek. Európának képesnek kell lennie megvédenie magát, legyen szó Kínáról, Oroszországról vagy akár az Egyesült Államokról– tette hozzá.

Macron egyúttal rámutatott: Európa és biztonsága sínyli meg a legjobban azt, hogy Donald Trump amerikai elnök felmondta a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződést Oroszország és az Egyesült Államok között.

Macron korábban is szorgalmazta, hogy 2020-ig hozzanak létre egy közös európai katonai egységet, amelyet válsághelyzetekben vetnének be. A francia elnök emellett közös védelmi költségvetésre és egy közös katonai doktrína megfogalmazására is javaslatot tett.

Belpolitikai kérdésekről beszélve a francia elnök egyebek közt megjegyezte: nyitva kell hagyni a lehetőséget, hogy szükség esetén a hatóságok megjelenhessenek az iskolák területén, ha a tanári kar úgy dönt.

Az iskolai erőszak elleni harc jegyében a francia kormány október végén több intézkedésre tett javaslatot, és nem zárta ki, hogy válsághelyzetekben a rendőrség is beavatkozhasson az oktatási intézmények életébe

A kérdés azt követően került napirendre, hogy októberben közfelháborodást keltett egy videó, amelyben egy diák fegyverutánzattal fenyegette a tanárnőjét egy créteili gimnáziumban, azt követelve, hogy ne írja be hiányzását a naplóba.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!