2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Külföld

Emberiesség elleni bűncselekmények az észak-koreai börtönökben

Elterjedt a kínzás és a kényszermunka az észak-koreai börtönökben, a rabokkal szembeni embertelen bánásmód kimerítheti az emberiesség elleni bűncselekmény kategóriáját - figyelmeztetett jelentésében az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala kedden.

  • Emberiesség elleni bűncselekmények az észak-koreai börtönökben

A beszámoló szerint továbbra is vannak az országban politikai foglyokat őrző börtöntáborok, amelyeket a biztonsági erők működtetnek.

A jelentés egykori rabokkal készített interjúkra hivatkozva azt írta: a hatóságok súlyos fizikai és pszichés szenvedést okoznak a foglyoknak, és mindezt módszeresen teszik. Az észak-koreai börtönökben bevett szokások közé tartozik az ütlegelés, a kényelmetlen testhelyzetekbe kényszerítés és az éheztetés - írta a főbiztosság.

A beszámoló összhangban áll egy 2014-es ENSZ-vizsgálat eredményével, amelyet Michael Kirby volt ausztrál bíró vezetett.

Michelle Bachelet, a világszervezet emberi jogi főbiztosa közleményében felszólította a nemzetközi közösséget, hogy akadályozza meg a további jogsértéseket. A jelentésben arra kérték a Biztonsági Tanácsot, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) vonja felelősségre Észak-Koreát, vagy hozzon létre egy ideiglenes törvényszéket erre a célra.

A főbiztosság szóvivője, Ravina Samdaszani hangsúlyozta: nem lenne szabad, hogy a nemzetközi emberi jogi konvenciók megsértése mellékes szál legyen az Észak-Koreához fűződő viszonyban.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter az NBC amerikai hírcsatornának hétfőn azt mondta: további szankciókkal akarnak nyomást gyakorolni Phenjanra a Koreai-félsziget atommentesítése érdekében. A büntetőintézkedések mellett diplomáciai ösztönzők is szóba jöhetnek - árulta el.

Észak-Korea tagadja a politikai fogolytáborok létét, és tavaly júliusban kikelt Nagy-Britannia ellen, amely szankciókkal sújtott két szervezetet, amelyeknek szerinte köze volt a táborokban zajló kényszermunkához, kínzásokhoz és gyilkosságokhoz.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!