2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Külföld

Elvi megállapodás született az amerikai kormány finanszírozásáról

Elvi megállapodást kötöttek a két párt képviselői az amerikai törvényhozásban a kormányfinanszírozásáról. Az újabb részleges leállás elkerülését célzó egyezségről részletei nem ismertek. A Republikánus- és a Demokrata Pártnak péntekig kellene megegyeznie a költségvetésről.

  • Elvi megállapodás született az amerikai kormány finanszírozásáról

Napokkal a pénteki határidő előtt egyeztek meg egymással a demokraták és a republikánusok, hogy elkerülhessék a munka felfüggesztését a kormányzatban. 

 

 

Decemberben az Egyesült Államok történetének leghosszabb ideig tartó leállását érték el, mert a törvényhozás nem fogadta el az ország költségvetését. Nem fogadták el ugyanis az elnök által, a mexikói határra tervezett fal építésére két 5,7 milliárd dollárt. Végül csak egy átmeneti, február 15-ig tartó időszakra sikerült biztosítani az intézmények működését.

Most viszont az alabamai republikánus szenátor szerint olyan kétpárti javaslatot dolgoztak ki, amely alapján szeptember végéig a kongresszus finanszírozza a határ biztonságát növelő programokat.

„Elvi megállapodást kötöttünk a belbiztonságról és hat másik jogszabályról. Munkatársaink keményen dolgoznak azon, hogy minden részletet összerakjunk, most ez minden, amit mondhatok. Nem beszélünk a számokról, de ez mindannyiunk munkájának a terméke, és szerintünk, ha törvény lesz belőle, fenntartja a kormány működését” – nyilatkozta Richard Shelby. 

A részletek kidolgozását a következő napokra ígérik. A demokraták kompromisszumról beszélnek. „Egyikünk sem tud mindent elérni, amit akarunk. Senki nem tud. Azt fogjuk elérni, ami a legjobb az Egyesült Államoknak” – közölte Patrick Leahy vermonti demokrata szenátor.

A képviselőházban többséggel rendelkező demokraták korábban elutasították, hogy pénzt szavazzanak meg a falra, most sajtóértesülések szerint majdnem másfél milliárd dollárt hagynak jóvá a határbiztonság erősítésére. Donald Trump a mexikói határ menti El Pasóban egy nagygyűlésen ismét azt hangsúlyozta, hogy csak a fal tudja megvédeni az amerikaiakat az illegális bevándorlókkal együtt érkező erőszakos bűnözőktől, kábítószer-kereskedőktől.

„Nem lehet jobb helyet találni a határok biztonságáról beszélni, tetszik vagy sem. Sok dolgot hallottam. »Oh, a fal nem sok különbséget jelentett.« Tudjátok, hol jelent ez óriási különbséget? Pont itt, El Pasóban. (...) Mindent, amit kell, megteszünk. A fal épül és folytatjuk, gyors ütemben” – húzta alá az amerikai elnök.

Később Fox News kérdezte Trumpot, de kitért az érdemi válasz elől. Ha a részletekben sikerül megállapodni, és a törvényhozás mindkét háza elfogadja a javaslatot, akkor a javaslatot az elnöknek még alá kell írnia, hogy törvényerőre emelkedjen.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!