2024. 10. 15. Kedd Teréz napja
Jelenleg a TV-ben:

Hírek

Következik:

Radar 17:10

Külföld

Donald Trump: van egy szövetségesünk, és ragaszkodom hozzá

Donald Trump amerikai elnök a Szaúd-Arábiával fenntartandó stratégiai kapcsolatok mellett érvelt a Fox televízióban vasárnap sugárzott interjújában, amelyben az időszerű belpolitikai kérdésekről is kifejtette álláspontját.

  • Donald Trump: van egy szövetségesünk, és ragaszkodom hozzá

Az elnök azt hangoztatta, nem tudja, hogy vajon Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg hazudott-e saját érintettségéről Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró isztambuli meggyilkolásának ügyében. Trump hangsúlyozta, hogy ha ez így is van, e ténnyel ő hajlandó lenne együtt élni. Nem tudom, ki tudja ezt valójában? De azt mondhatom, hogy sokan azt állítják, nem volt róla tudomása – fogalmazott Trump, utalva a szaúdi koronahercegre. Nekem azt mondta, hogy nincs köze hozzá – tette hozzá. Majd az amerikai-szaúdi viszonyról szólva leszögezte: van egy szövetségesünk, és ragaszkodom hozzá, mert sok tekintetben nagyon is jó.

Trump kifejtette: nem hajlandó meghallgatni azt a hangfelvételt, amelyet Törökország rögzített a szaúdi újságíró meggyilkolásakor a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán október 2-án, jóllehet Recep Tayyip Erdogan török államfő megosztotta ezt az Egyesült Államokkal is. Trump azzal indokolta ezt, hogy a hangfelvétel Szörnyűséges. Rendkívül erőszakos, gonosz és szörnyűséges – fogalmazott az elnök, de hozzátette, hogy tisztában van a felvétel tartalmával, mert részletesen informálták róla.

Az interjút a Fox televízió még pénteken rögzítette, mielőtt a The Washington Postban megjelent az információ, miszerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) értékelése szerint a Hasogdzsi-gyilkosságot Szalmán koronaherceg rendelte el. Trump még szombaton - a lap értesüléseire reagálva - azt mondta, hogy a CIA értékelése nagyon korai, a vasárnap sugárzott interjúban pedig leszögezte, hogy akár még az is előfordulhat, hogy soha nem derül fény arra, ki gyilkoltatta meg Hasogdzsit.

A Fox-interjúban Donald Trump kitért az amerikai politikát ezekben a napokban különösen foglalkoztató ügyvezető igazságügyi miniszter majdani munkájára is. Leszögezte: nem szól bele, hogy Matthew Whitaker részt vesz-e a Robert Mueller vezette különbizottság munkájában, vagyis felügyeli-e a bizottságot. Tőle függ – fogalmazott, és nagyon eszesnek és körültekintőnek nevezte Whitakert.

Az elnök Jeff Session miniszter lemondatása után bízta meg Matthew Whitakert, Sessions kabinetfőnökét az ügyvezető teendők ellátásával, és Whitaker közölte, hogy Sessionstól eltérően nem vonja ki magát a Mueller-bizottság munkájából. A különbizottság a 2016-os elnökválasztáson a Trump-kampánycsapat munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgálja. Trump közölte azt is: ügyvédjei írásban válaszoltak a Mueller-bizottság kérdéseire és hamarosan továbbítják is a bizottságnak.

A Fox riportere, Chris Wallace faggatódzására Donald Trump kifejtette véleményét Jim Acosta CNN-tudósító Fehér Ház-i belépőjének megvonásáról, majd bírói úton elrendelt visszaadásáról is. Elmondta, hogy Acosta hihetetlenül durván viselkedik a Fehér Ház szóvivőjével, Sarah Huckabee Sandersszel, és ha Acosta a jövőben sem változtat a magatartásán, akkor kidobjuk őt, vagy abbahagyják a sajtótájékoztatót. Az elnöki hivatal a sajtótájékoztatók munkarendjének szabályozásán dolgozik, mondta, és megpendítette, hogy esetleg a kamerákat kizárják majd a konferenciateremből.

hosszú interjúban megerősítette azt is, hogy kabinetfőnöke, John Kelly várhatóan távozik a kormányzatból.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Horvátországban 970 euróra nő a bruttó minimálbér januártól

Horvátországban 970 euróra nő a bruttó minimálbér januártól

Horvátországban 2025. január 1-jétől a minimálbér 130 euróval bruttó 970 euróra (közel 390 ezer forint), az átlagbér pedig a kormány mandátumának végéig, 2028-ig 1600 euróra (640 ezer forint) nő - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden a parlamentben.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!