A politikus szerint jó oka van annak, hogy az Ursula von der Leyen vezette testület ilyen gyenge mandátummal kezdheti meg a munkáját. "A júniusi választáson az európai emberek többsége a változásra szavazott, a baloldali frakciók és az Európai Néppárt azonban alkut kötöttek arról, hogy minden menjen tovább az eddigi kerékvágásban, Európa nyilvánvaló válsága ellenére választották a változatlanságot" - hívta fel a figyelmet.
Mint mondta, az alkut írásba is foglalták, világosan kijelölve a régi-új politikákat: a migrációs paktum végrehajtását, a háború további feltétlen támogatását, új uniós saját források bevonását, tehát további adókat, amit továbbra is zsarolásra használhatnak fel.
A megállapodást mindenki elolvashatja, mert nyilvános. Sokatmondó, hogy az Európai Néppárt egyébként ezt nem hozta nyilvánosságra, és a hozzájuk tartozó Tisza párt sem - tette hozzá.
Dömötör szerint a biztosjelölti meghallgatásokat ez a koalíció politikai bohózattá silányította: a megállapodás részeként előre eldöntötték, hogy kit fognak politikai okokból blokkolni, és kit engednek át még abban az esetben is, ha az illető az alapvető kérdésekre sem tud válaszolni.
Emlékeztetett arra is, hogy Ursula von der Leyen a magyar elnökségről szóló vitában a bizottsági szerepéből teljesen kilépve példátlan módon támadta Magyarországot és miniszterelnökét.
Mindezen okok miatt a Fidesz-delegáció és a Patrióta-frakció egésze nemmel szavazott az új bizottságra, a Tisza párt képviselői viszont igennel. Ez azt jelenti, hogy támogatják a baloldali-néppárti koalíciót annak részei - hangsúlyozta. "Véleményem szerint ez a gyakorlatban a migrációs paktum és a háború támogatását jelenti, valamint a Magyarországra gyakorolt nyomás folytatását" - mondta.
Dömötör Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy az új bizottság összetételéről szóló szerdai plenáris vita keretében Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke "oda nem illő, és kicsit abszurd módon" másodjára is kijelölte Magyar Pétert Magyarország vezetésére, azzal a durva kiegészítéssel, hogy számára a magyar kormány nem politikai versenytárs, hanem ellenség".
"Durva szavak ezek egy sértett embertől. Magyar Pétert már sokan nevezték Brüsszel Péternek. Eddig ez találó becézgetés volt, mostantól azonban szilárd tény" - zárta nyilatkozatát Dömötör Csaba.
Fotó: Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője sajtótájékoztatót tart, miután felszólalt az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. november 27-én. MTI/Bodnár Boglárka