2020. július 16.,
csütörtök, Valter napja

Dél-Szudánban bozóttűz perzselt fel négy falut

Hír TV

2019. május 7., kedd 11:00

Bozóttűz perzselt fel négy falut a dél-szudáni Nyugat-Bahr el Ghazal régióban, keddi értesülések szerint 54 ember halálát okozva.

Mawein Akook alkormányzó kedden a dpa német hírügynökségnek még további 18 sérültről számolt be. Mint mondta, a legtöbb lakost álmában érte a tűzvész, az áldozatok többsége pedig nő, gyerek és idős. Hozzátette: többtucatnyian menekültek a környező településekre.

A tűz keletkezésének oka egyelőre nem ismert.

Hétfő késő este az államfő szóvivője még 33 halottról számolt be, bár hozzátette, hogy még emelkedhet a halálos áldozatok száma.

Ateni Wek Ateny tájékoztatása szerint további 60 ember szenvedett súlyos égési sérüléseket a vasárnap keletkezett tűzvészben. "A sérültek orvosi ellátásban részesültek, ami azonban - figyelembe véve a távoli hely adottságait - nem elegendő gondoskodás" - tette hozzá az elnöki szóvivő.

Mathok Wal, az érintett Lol szövetségi állam tájékoztatás minisztere arról számolt be, hogy a tűz sújtotta Kelet-Korok megye településein megsemmisült 138 épület, és a tűzben mintegy tízezer szarvasmarha elpusztult.

MTI