2023. 06. 05. Hétfő Fatime napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Bűnöző családok toborozzák a magányos migránsokat

A 2015 óta Németországba érkezett arab származású menekültek közül sokan válnak bűnbandák áldozataivá, különösen azok, akik egyedül érkeznek az országba és nem beszélik a nyelvet - jelentették hatóság forrásokra hivatkozva hírügynökségek kedden.

  • Bűnöző családok toborozzák a magányos migránsokat

Benjamin Jendro, a németországi rendőri szakszervezet (GDP) munkatársa szerint ezek a bűnbandák, amelyek legtöbbször családi alapon szerveződnek, az országba érkező menekültek közül kiválogatják azokat, akik hozzátartozók nélkül jönnek és nem ismerik a német nyelvet. A Die Welt című német lap szerint közülük is elsősorban az erős, fiatal férfiakat keresik, és őket használják fel kisebb bűncselekmények elkövetésére, mint például apróbb rablásokra és kábítószer árusításokra. Előnyükre válik az is, hogy még nem volt dolguk a rendőrséggel, így az első lebukás alkalmával nem kerülnek börtönbe.

Rendőrségi értesülések szerint a zömében libanoniakból álló bandákat nagyjából egy tucat család alkotja, akik elsősiorban Berlin nyugati részében tevékenykednek, tiszteletben tartva más, elsősorban csecsen, orosz és vietnami bűnbandák érdekszféráit.

Sokan úgy gondolják, a rendőrség azért nem tesz megfelelő lépéseket a klánok ellen, nehogy rasszizmussal vádolják őket. Ralph Ghadban, Németországban élő libanoni származású politológus és iszlámszakértő, azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy a hatóságok minden igyekezetükkel próbálják elkerülni a rasszizmus bélyegét. Németországba 2015-ben minden korábbinál többen vándoroltak be a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Megemlékezések Erdélyben

Megemlékezések Erdélyben

A romániai magyarok sokszor naponta megküzdenek, hogy megőrizhessék identitásukat, nyelvhasználatukat. Erdély-szerte június 4-én rengeteg magyar megemlékezés erősíti meg az összetartozás érzését, de a Trianon okozta gyász közös feldolgozását is. Romániából Herrmann Endre tudósított.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!