2020. július 13.,
hétfő, Jenő napja

Borzalom: elevenen égtek halálra

2013. június 3., hétfő 15:40, frissítve: hétfő 15:48

119 halálos áldozatot követelt egy tűzvész Kínában. Egy északkeleti település baromfi-feldolgozójában csaptak fel a lángok hajnalban. Sajtóinformációk szerint a tűzvészt egy elektromos szikra okozhatta.

A dolgozók egy robbanásra, majd fekete füstre figyeltek fel a baromfi-feldolgozó üzemben. A tűz hajnalban keletkezett, de a helyi televíziók felvételeinek tanúsága szerint a lángokat még órákkal később sem sikerült eloltani.

A tűz idején több mint háromszáz dolgozó volt az üzemben. Közülük mintegy száznak sikerült kimenekülnie. A halálos áldozatok mellett sok sérült is van, de számukról, állapotukról egyelőre nincs hír. Az üzem épületei házgyári elemekből épültek, belső kialakításuk bonyolult és szűkek a kijáratok, így ez nehezíti a mentést. A rendőrség egy négyzetkilométeres körzetben evakuálta a lakosságot a feldolgozó környékén.


Kínában hagyományosan rossz a munkabiztonság: a vészkijáratok sok esetben el vannak torlaszolva, a munkavédelmi szabályokat pedig a korrupt hivatalnokok miatt könnyű kijátszani.

Forrás: Hír TV