2025. 02. 10. Hétfő Elvira napja
Jelenleg a TV-ben:

Lelátó

Következik:

Napi aktuális 23:30

Külföld

Bejelentette pártja győzelmét a választáson Albin Kurti koszovói miniszterelnök

Albin Kurti koszovói miniszterelnök a vasárnap éjszaka folyamán bejelentette, hogy az általa vezetett Önrendelkezés (Vetevendosje) nyerte meg a parlamenti választást, ezért ismét ők alakíthatnak kormányt.

  • Bejelentette pártja győzelmét a választáson Albin Kurti koszovói miniszterelnök

A párt megfigyelései mellett az exit pollok is arra utalnak, hogy az Önrendelkezés szerezte meg a legtöbb szavazatot a vasárnapi koszovói választáson, ám várhatóan egyedül nem tud kormányt alakítani, így koalíciós tárgyalásokra lesz szükség - közölte a Klan Kosova televízió.

Vasárnap az ország mintegy kétmillió szavazópolgára a 120 fős parlament új összetételéről döntött. A huszonhét választási listán a legnagyobb albán pártok mellett a Koszovóban élő nemzeti kisebbségek többsége is megtalálható volt. A koszovói választási törvény szerint önállóan induló pártok esetében 5 százalékos a parlamenti küszöb, míg koalíciók esetében 7 százalékos. A kisebbségek a pozitív diszkriminációnak köszönhetően 20, úgynevezett fenntartott hellyel rendelkeznek, ebből 10 hely a szerbeket illeti meg.

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a közösségi médiában gratulált a koszovói szerb kisebbségnek, illetve a Belgrád által támogatott Szerb Listának, amely a bejelentése szerint mind a 10, szerbeknek fenntartott helyet megszerezte.

Legutóbb 2021. február 14-én tartottak parlamenti választást a nyugat-balkáni államban. A voksolást akkor az Albin Kurti vezette Önrendelkezés (Vetevendosje) nyerte meg, és 58 parlamenti helyet szerzett meg. Az ország 2008-as függetlenné válás óta ez volt az első alkalom, hogy egy kormány ki tudta tölteni teljes, négyéves megbízatási idejét.

A koszovói választási bizottság vasárnap este műszaki hibára hivatkozva nem közölt előzetes eredményeket, várhatóan ezeket hétfőn nyilvánosságra hozza.

Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kovács Zoltán: USAID-milliárdok, így finanszírozza Washington és Brüsszel a balliberális médiát

Kovács Zoltán: USAID-milliárdok, így finanszírozza Washington és Brüsszel a balliberális médiát

Magyarország évek óta figyelmezteti a közvéleményt: külföldi érdekcsoportok egyes médiumokat és civil szervezeteket politikai eszközként használnak a társadalom befolyásolására, a nemrégiben napvilágra került adatok ezt minden eddiginél egyértelműbben bizonyítják - írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!