2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Külföld

Bakondi: Jelentősen megerősödött a migráció a Nyugat-Balkánon

Jelentősen megerősödött a migráció a nyugat-balkáni útvonalon, idén eddig 36 119 határsértőt fogtak el a magyar hatóságok, míg tavaly ugyanezen időszakban 9877-et - mondta az Origónak adott, szerdán megjelent interjújában a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

  • Bakondi: Jelentősen megerősödött a migráció a Nyugat-Balkánon

Bakondi György hozzátette: az elfogott embercsempészek számában is háromszoros növekedés látható.

A főtanácsadó azt, hogy a migráció ismételten erősödött Európában, azzal indokolta, hogy májustól javul az időjárás, illetve a világjárvány miatt korábban bevezetett nagyon komoly szigorítások enyhítése is fokozza a migrációs nyomást. Rámutatott: a korlátozó intézkedések egyik eleme a határellenőrzés jelentős szigorítása volt, amihez a hadsereget is igénybe vették, így pedig az embercsempészek mozgástere nagyban beszűkült. Fontos, hogy ennek hatására az embercsempészek elfogása miatt a "szolgáltatás" ára is jelentősen nőtt - tette hozzá.

Bakondi György szerint egy másik szempont, hogy a politikai vitákat kiterjesztik a migrációra is. Erre példaként említette a marokkói-spanyol vitát, amelyben nem történt klasszikus, diplomáciai síkon megoldás, így közel 10 ezer migránst engedtek el a marokkóiak. Ez a helyzet több szempontból is nehéz, ezek egyike, hogy a marokkóiak csak a marokkói állampolgárokat fogadják vissza - jelezte.

Hasonlónak nevezte a helyzetet az olasz tengeri határon, ahová a hatékonyabb görög határvédelem miatt irányult nagyobb forgalom.

Bakondi György szerint a migrációs helyzet miatt egyes országok továbbra is azt szeretnék, hogy valamilyen kötelező mechanizmus keretében osszák szét a migránsokat. Magyarország álláspontja 2015 óta világos és változatlan, semmilyen elosztást "nem támogatunk" - szögezte le, amely hozzátette: egyelőre nem lehet megmondani, hogy a kötelező kvóta esetleges bevezetését összekötik-e majd a jogállamisági eljárásokkal.

Ami most látszik, az az, hogy a kötelező kvóta elutasítottsága lényegesen nagyobb az Európai Unióban, mint 2015-ben, tehát mindenféle jogi trükközés nélkül nem tudják áterőltetni - fogalmazott Bakondi György.

A belbiztonsági főtanácsadó szerint a mostani helyzet megértéséhez fontos tudni, hogy mára a gyakorlatban elavult lett a török-EU megállapodás, és ezt szeretnék a felek megváltoztatni. Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy ehhez Törökország milyen feltételeket támaszt majd - tette hozzá. Mindezzel párhuzamosan készült egy uniós migrációs stratégia is, amelynek azonban több elemével "nem értünk egyet" - mondta.

Az egyik legfőbb támadás most amiatt tapasztalható Magyarország ellen, hogy miért csak a határon kívül lehet beadni a menekültkérelmeket - jelezte Bakondi György, aki arról is beszélt, hogy a kötelező kvóták esetében már korábban bebizonyosodott, hogy teljesen alkalmatlan eszköz az illegális migráció kezelésére. Azok, akiket valamelyik országba szétosztottak, előbb-utóbb ismételten döntően Németország felé vették az irányt. Éppen ezért a magyar álláspont abban a tekintetben is következetes, hogy a migráció megoldása a problémák importálása helyett csak a helyben való segítésnyújtás lehet. Ennek egyik legjobb és nemzetközileg is elismert példája a Hungary Helps program - mondta a főtanácsadó.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!