2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Az izraeli és a palesztin elnökkel imádkozott a pápa

Az izraeli és a palesztin elnökkel imádkozott a pápa; Erdő Péter bíboros a mindennapi rohanásról, Bölcskei Gusztáv református lelkész pedig a hazugságról beszélt a pünkösdi szertartásokon.

Az izraeli és a palesztin elnökkel imádkozott a pápa a Vatikánban a közel-keleti békéért. A katolikus egyházfő a két héttel ezelőtti szentföldi utazásán hívta meg Simon Pereszt és Mahmúd Abbászt a ceremóniára. Ferenc pápa arra kérte a két vezetőt, hogy folytassák a párbeszédet és teremtsék meg a békét, amiért népeik vágynak. A pápa délelőtt a pünkösdi szentmisén azt mondta: az egyház akkor lesz erős, ha meg tudja mozgatni a világot.

A Szent Péter-bazilikában kilencven bíborossal és püspökkel és kétszáz pappal misézett a pápa. Szentbeszédében a meglepetés erejét hangsúlyozta: szerinte az egyház csak akkor lesz erős, ha a Szentlélekhez hasonlóan meg tudja lepni és meg tudja mozgatni a világot. Ezzel a vasárnap esti izraeli-palesztin békeimára utalt. Sokakat váratlanul ért, hogy Ferenc pápa a Vatikán kertjébe hívta Simon Peresz izraeli és Mahmud Abbász palesztin elnököt, hogy együtt imádkozzanak a közel-keleti békéért.

„Szeretném megköszönni mindenkinek, aki egyedül vagy közösségben imádkozott a találkozó sikeréért, és lélekben csatlakozik hozzánk a békeimában” – mondta a pápa.

Este elsőként Simon Peresz izraeli, majd negyed órával később Mahmúd Abbász palesztin államfő érkezett meg Ferenc pápa vatikáni lakóhelyéhez, a Szent Márta-ház bejáratához. A két vezető kezet fogott és megölték egymást. A katolikus egyházfő a konstantinápolyi pátriárka társaságában a Vatikán kertjébe kísérte őket, ahol együtt imádkoztak.

A zsidók imája héberül, a keresztényeké angolul, a muzulmánoké arabul hangzott el. A ceremónia végén Simon Peresz és Mahmúd Abbász jelképesen egy olajfát is elültettek.

A Szentlélek megnyugvást hoz a mindennapi rohanásban
Erdő Péter bíboros a mindennapi rohanásról, Bölcskei Gusztáv református lelkész pedig a hazugságról beszélt pünkösdi üzenetében. A Szentlélek eljövetelét ünnepli ma a kereszténység. A Magyar Katolikus Egyház csatlakozott a Ferenc pápa által meghirdetett izraeli-palesztin békeimához, így a katolikus miséken is imádkoztak a Szentföld békéjéért. Bővebben >>>

A Vatikán szerint az izraeli-palesztin közös imának nincs politikai célja, csak a béke iránti vágyat akarják újraéleszteni. A közel-keleti béketárgyalások a többi között az izraeli telepépítések, illetve a palesztin egységkormány megalakulása miatt szakadtak meg. Bár az izraeli államfőhöz közeli források szerint Benjámin Netanjahu kormányfő támogatja Simon Peresz vatikáni útját, ezt a jeruzsálemi kabinet nyilvánosan nem ismerte el. Mahmúd Abbász palesztin elnök egy olasz lapnak adott interjújában ugyanakkor bátor tettnek nevezte Ferenc pápa meghívását, amely azt üzeni, hogy a béke álmának nem szabad szertefoszlania.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!