2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Külföld

Az EMNP tüntetni hívja szimpatizánsait

"A kisebbség- és magyarellenes román állampolitika" leállítása céljával hívja tüntetni július 23-ra Székelyudvarhelyre szimpatizánsait az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).

  • Az EMNP tüntetni hívja szimpatizánsait

A tüntetést Csomortányi István, a párt elnöke jelentette be kedden, kolozsvári sajtótájékoztatóján. Úgy vélte: a közigazgatási törvénykönyv közelmúltbeli módosítása csorbítja a kisebbségi jogokat, és az állampolitika rangjára emeli a kisebbségellenes, magyarellenes politikát.

Az EMNP elnöke szerint a törvénymódosítás azt a küszöböt is érinti, amely fölött nyelvhasználati jogok illetik meg a kisebbségeket. A módosítás előtti törvény ugyanis az 1992-es népszámlálás adatait vette alapul a települési etnikai arányok megállapításánál. Azóta számos településen csökkent a küszöb alá a kisebbségek aránya. A módosított jogszabály immár a legutolsó népszámlálás adatait tekinti irányadónak.

Csomortányi István szerint a törvénykönyv egyetlen látszólagos jogbővítése is kockázatokat hordoz. A jogszabály most már kitér arra, hogy az önkormányzatok kétnyelvű formanyomtatványokat is használhatnak, de centralizálja a formanyomtatványok kibocsátását. Hozzátette: míg eddig az önkormányzatok maguk dönthettek a magyar nyelvű űrlapokról, most ezek formáját kormányhatározattal kell elfogadni.

Az elnök a magyarellenes állampolitika megnyilvánulásának tartotta azt is hogy a román állam intézményei megpróbálják leplezni, törvényesíteni a moldvai Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzatának az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatos törvénytelen intézkedéseit. Példaként hozta fel, hogy a román kulturális tárca visszamenőlegesen jóváhagyta a temetőátalakítás művészi koncepcióját. Azt is sérelmezte, hogy a hatóságok mindeddig semmi jelét nem adták, hogy bármilyen nyomozást végeznének a június 6-án elkövetett temetőgyalázás és vandalizmus miatt.

Csomortányi a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) vezetőségének diszkriminatív megnyilvánulásaira is kitért. Szerinte a magyarok hátrányos megkülönböztetését példázza, hogy az egyetemen angol nyelvű kart lehetett létrehozni, magyar nyelvűt viszont nem, és az egyetem a magyarok megkérdezése nélkül vette fel Emil Palade román származású Nobel-díjas tudós nevét.

Az EMNP elnöke azt mondta: a bukaresti politikai elit nemcsak magyarellenes és kisebbségellenes, hanem teljesen alkalmatlan az ország kormányzására. Úgy vélte: a politikai elitnek három fő célja van: a hadsereg és a titkosszolgálatok megerősítése, az államvallás megerősítése, az ország területének megnövelése. Ezeket már a 19. században meghaladt céloknak tartotta. "Nem hisszük, hogy Románia prosperálóbb ország lesz a magyar közösség nélkül, mint ahogy az elűzött németek és a zsidók nélkül sem lett gazdagabb" - jelentette ki Csomortányi István.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!