2025. 01. 10. Péntek Melánia napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Külföld

Az Egyesült Államok három korábbi, valamint a hivatalban lévő és a megválasztott elnöke is részt vett Jimmy Carter gyászszertartásán

Az Egyesült Államok három korábbi, valamint a hivatalban lévő és a megválasztott elnöke is részt vett Jimmy Carternek, az ország 39. elnökének hivatalos gyászszertartásán csütörtökön Washingtonban.

  • Az Egyesült Államok három korábbi, valamint a hivatalban lévő és a megválasztott elnöke is részt vett Jimmy Carter gyászszertartásán

Az amerikai főváros Nemzeti Katedrálisában tartott megemlékezésen többek mellett búcsúbeszédet mondott Joe Biden még hivatalban lévő elnök, a család nevében pedig Jimmy Carter unokája, Jason Carter szólalt fel.

A szertartáson részt vett Donald Trump január 20-án hivatalba lépő elnök, valamint Barack Obama, fiatalabb George Bush, és Bill Clinton.

A gyászszertartás különleges pillanata volt, amikor Steven Ford, a 2006-ban elhunyt Gerald Ford elnök fia felolvasta apja búcsúbeszédét Jimmy Carterhez. Gerald Ford, akit szoros barátság fűzött hivatali utódjához, halála előtt írta az emlékező beszédet.

A republikánus Gerald Ford az 1976-os elnökválasztáson alulmaradt a demokrata párti Jimmy Carterrel szemben, kettőjük barátsága ezt követően, már Carter hivatali idejének lezárulta után, 1981-ben kezdődött.

A 100 éves korában, december 29-én elhunyt Jimmy Carter gyászceremóniája, és több napos utolsó útja szombaton Georgia államban kezdődött, érintette gyerekkori lakóhelyét, az egykori családi farmot, valamint Plains városát is, ahol élete jórészét leélte. Georgia állam fővárosában, Atlantában emlékező szertartást tartottak az állami törvényhozás épületében, a ravatal pedig két napon keresztül a Carter Center épületében állt. A koporsó kedden érkezett a fővárosba, Washingtonba, ahol a Capitolium kupolacsarnokában állt a ravatal a legmagasabb állami tiszteletadás mellett.

A csütörtöki hivatalos gyászszertartást követően állami repülőgépen szállították vissza az egykori elnök földi maradványait Georgia államban, ahol helyi idő szerint az esti órákban lakóhelyén, Plains városában szűk családi körben helyezik végső nyugalomra felesége, Rosalynn Carter mellé, akivel 77 évig élt házasságban.

Jimmy Carter az Egyesült Államok legidősebb kort elért elnöke volt, felesége 2023-ban halt meg.

Fotó: Al Gore és Mike Pence volt amerikai alelnökök, Karen Pence, Bill Clinton volt amerikai elnök, Hillary Clinton volt külügyminiszter, George W. Bush volt amerikai elnök, Laura Bush, Barack Obama volt amerikai elnök, Donald Trump megválasztott amerikai elnök, Melania Trump, Joe Biden amerikai elnök, Jill Biden first lady, Kamala Harris amerikai alelnök és Doug Emhoff Jimmy Carter volt amerikai elnök állami temetésén. (Chip Somodevilla/Getty Images)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szabados Richárd: 2025 a vállalkozások éve lesz

Szabados Richárd: 2025 a vállalkozások éve lesz

Az idei esztendő a vállalkozások éve lesz - mondta a kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár pénteken a kormány közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Milliók rejtőzködnek a mozgósítás elől + videó

Milliók rejtőzködnek a mozgósítás elől + videó

A háború kitörése óta több, mint félmillió körözést adtak ki a hadkiegészítők. Ez a félmilliós szám, ez a hivatalos szám valójában sokkal többen vannak Ukrajnában, akik megpróbálnak rejtőzködni a mozgósítás elől - számolt be a Napindítóban Dunda György kárpátaéjai tudósító.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!