Szabados Richárd a videóban közölte: Magyarországon kilencszázezer cég működik, és ezeknél majdnem hárommillióan dolgoznak, ezért nemcsak cégekről, hanem családokról is szó van.
A Demján Sándor Program 8 plusz 1 pontja azt célozza meg, hogy miként tudunk 1400 milliárdnyi forrást eljuttatni a cégekhez, hogy tud megmozdulni a gazdaság, és hogy tudunk elérni egy 3 százaléknál nagyobb gazdasági növekedést 2025-ben - hangsúlyozta az államtitkár.
A programra Szabados Richárd közlése szerint az előregisztrációk száma alapján nagyon nagy az érdeklődés. "Optimisták vagyunk, a cégekkel együtt sikerülhet" - fogalmazott.
Közölte azt is, hogy a program hivatalos honlapján, a www.dsprogram.hu-n vagy a vali.hu-n minden információt megtalálnak a cégek és az érdeklődők.
MTI