2025. 07. 08. Kedd Ellák napja
Jelenleg a TV-ben:

Monitor

Következik:

Hazahúzó 01:30

Külföld

Az asztalra csapott Robert Fico és kemény üzenetet küldött Zelenszkijéknek

Amennyiben a következő napokban nem újul meg az orosz kőolaj Ukrajnán át történő szállítása, a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomító leállítja az Ukrajnába történő gázolajkivitelt - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában hétfőn közzétett videóbejegyzésében, amelyet a pozsonyi kormányhivatal az MTI-nek is eljuttatott.

  • Az asztalra csapott Robert Fico és kemény üzenetet küldött Zelenszkijéknek

A szlovák kormányfő elmondta: az ukrán miniszterelnökkel, Denisz Smihallal folytatott többszöri telefonos egyeztetés, valamint az Ukrajna pozsonyi nagykövetével történt hétfői megbeszélés után be kell jelenteniük, hogy amennyiben Ukrajna nem áll le az orosz kőolaj Szlovákiába és Magyarországra irányuló exportjának korlátozásával, akkor a pozsonyi Slovnaft olajfinomító nem folytatja az Ukrajnába irányuló gázolajexportot, amely az ottani szükségletek 10 százalékát teszi ki.

Robert Fico hangsúlyozta: Kijev az orosz kőolajexport tranzitjának korlátozásáról hozott lépésével Szlovákiának, Magyarországnak és Ukrajnának is árt, miközben az intézkedés kihatásait Oroszország nem is érzi meg.

Robert Fico arra emlékeztetett:

bármennyire is azt próbálja láttatni a fősodratú média, hogy a kőolajszállításból adódó jelenlegi problémáknak Oroszországban van a gyökere, látni kell, hogy a kőolajszállítás korlátozásáról szóló döntést Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hozta meg július 24-én, amikor a Lukoil társaságot szankciós listára tette.

A szlovák miniszterelnök elmondta, hogy a pozsonyi ukrán nagykövettel folytatott beszélgetésében egyértelművé tette: a szlovák közvélemény nagyon rosszul értékeli Kijev exportkorlátozó döntését, és ez a döntés sem változtathatja meg Pozsony békepárti álláspontját az ukrajnai konfliktussal összefüggésben. Hangsúlyozta: a pozsonyi kormány elutasítja, hogy egy új vasfüggöny politikája valósuljon meg az Európai Unió és Oroszország között. Hozzátette, hogy amennyiben az EU ki akar kerülni az Egyesült Államok "totális befolyása alól", gondolkoznia kell az Oroszországgal folytatandó együttműködésen.

"Elutasítom, hogy olyan vitákban vegyek részt, amelyek arról szólnak, hogy a tojás vagy a tyúk volt-e először, és arra akarok összpontosítani, ami a lényeg, vagyis, hogy hiányzik a kőolajunk egy része"

- jelentette ki Robert Fico, hozzátéve: "a külföldi érdekeket előnyben részesítő liberális és progresszív politikusoktól eltérően a szlovák kormány számára az ország lakosainak érdekei az elsők."

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Nem kímélte a vihar Debrecent

Nem kímélte a vihar Debrecent

Jelentős anyagi és természeti károkat okozott a hétfő délutáni vihar a Debreceni Egyetem (DE) campusain, személyi sérülés nem történt, de akár két hétig is eltarthat a teljes helyreállítás - közölte az egyetem sajtóközpontja késő este az MTI-vel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki augusztus elsejétől kezdődően Böjte Csaba ferences szerzetest, aki kerékpáros zarándoklat keretében, az általa alapított gyermekotthonok lakói által kísérve készül megérkezni új állomáshelyére - jelentette be hétfőn Facebook-oldalán.
 Izrael Rafah romjain építene humanitárius várost a gázai lakosságnak – tűzszünet a láthatáron

Izrael Rafah romjain építene humanitárius várost a gázai lakosságnak – tűzszünet a láthatáron

Izrael Katz védelmi miniszter terve szerint a Gázai övezet teljes lakosságát Rafah romjain létrehozandó, szigorúan őrzött humanitárius zónába költöztetnék, amely Hamász-mentes környezetet biztosítana. A zónába csak biztonsági ellenőrzéssel lehetne belépni, a civileket pedig nemzetközi partnerek bevonásával védenék az izraeli támadásoktól. Eközben Donald Trump bejelentése szerint egy 60 napos tűzszünet is körvonalazódik.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!