2021. 09. 16. Csütörtök Edit napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Sporthírek 12:50

Külföld

Az amerikai kormány 15 millió dollár értékű segélyt küld Libanonnak

Washington 15 millió dollár értékű segélyt küld a robbanás sújtotta Bejrútba - jelentette be pénteken a USAID, az amerikai kormányzat nemzetközi fejlesztési hivatala.

A segélyszállítmányban élelmiszereket és gyógyszereket szállítanak a libanoni fővárosba. Az élelmiszer a tervek szerint három hónapra és 50 ezer ember, a gyógyszer pedig szintén három hónapra és 60 ezer ember ellátására lesz elegendő.

"A libanoniak mellett állunk e nehéz helyzetben" - hangsúlyozza a USAID által kiadott közlemény. A kormányszerv leszögezte azt is, hogy az Egyesült Államok "régóta támogatja a libanoniak törekvését a gazdasági fellendülésre és a korrupciótól és külföldi befolyásoktól mentes felelős kormányzásra".

Segélyszállítmányokat küld Bejrútba az amerikai hadsereg is. Frank McKenzie tábornok, az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága (Centcom) főparancsnoka csütörtökön jelentette be, hogy három katonai repülőgép élelmiszert, gyógyszert, palackozott vizet szállít Bejrútba. Az első gép csütörtök este már fel is szállt Katarból, az ottani amerikai légitámaszpontról. McKenzie tábornok is jelezte, hogy az amerikai kormányzat kész további segítséget nyújtani Libanonnak "e szörnyűséges tragédia idején".

Pénteki közleményében a USAID kiemelte azt is hogy az amerikai kormányzat már 41,6 millió dollárral segítette Libanon koronavírus-járvány elleni küzdelmét.

A Hezbollah vezetője szerint a történtek vizsgálatára csak a libanoni hadsereg lehet alkalmas

Haszan Naszrallah, a libanoni síita Hezbollah vezetője pénteken határozottan tagadta, hogy az általa irányított szervezetnek bármiféle olyan raktára van a bejrúti kikötőben, amely a három nappal korábbi robbanásnak lehetett volna az okozója, ezen kívül kifejtette véleményét, hogy a tragédia körülményeinek a vizsgálatára csak a libanoni hadsereg lehet alkalmas.

Naszrallah egy televíziós nyilatkozatában egyértelműen elutasította az elmúlt napokban a közbeszédben szárnyra kelt híresztelést, miszerint a Hezbollahnak köze lehet a rengeteg halottal, sebesülttel és házomlással járó, pusztító keddi robbanáshoz.

Határozottan leszögezte, hogy a Hezbollahnak nincs fegyverraktára, nincs egyetlen rakétája, egyetlen bombája, egyetlen lőszere, sem ammónium-nitrátja, amelyet bármiféle raktárban tárolt a kikötőben.

Az Irán támogatását élvező síita szervezet vezetője nem értett egyet azzal az elképzeléssel, hogy a robbanás körülményeiről nemzetközi vizsgálat induljon. Szerinte egy ilyen vizsgálatot csak a libanoni hadsereg végezhet el, abban nem vehet részt semmilyen más libanoni erő vagy intézmény. "Minden politikai szereplő azt mondja, hogy a libanoni hadsereg az egyetlen intézmény, amely teljes bizalmat élvez... jó, akkor a hadsereg irányítsa a vizsgálatot" - mondta. Fontosnak nevezte, hogy egy ilyen vizsgálat "átlátható, tisztességes és független" legyen.

Dicsérőleg szólt a világ minden pontjáról érkező segítségről és a kinyilvánított szolidaritásról. Szerinte ez most nagy lehetőség Libanon számára, amely még mindig mély gazdasági válságban szenved.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Újabb rangos elismerést kapott Karikó Katalin

Újabb rangos elismerést kapott Karikó Katalin - írja a Magyar Nemzet. 2021. szeptember 16.

Abdeslam: Franciaország élje át ugyanazt a fájdalmat, amit mi

Az Iszlám Állam elleni katonai szerepvállalással indokolta a 2015. november 13-i párizsi terrortámadást elkövető Salah Abdeslam, aki a gyanú szerint az egyik szervezője volt a merényletsorozatnak. 2021. szeptember 16.

Hidvéghi: Folytatódnak a Lengyelország elleni durva támadások

Folytatódik a Lengyelország elleni ideológiai támadássorozat - jelentette ki Hidvéghi Balázs a lengyel jogállamisági eljárásról szóló európai parlamenti vita előtt Strasbourgban. 2021. szeptember 16.

Legfrisebb híreink

Mozaik: Modern és hatékony fogyás-program

A Mozaikban elmentünk egy fotókiállításra, az esti Bayer Leverkusen - Ferencváros Európa-liga mérkőzés kapcsán a helyszínről kapcsoltuk kollégánkat és eljött hozzánk a Játékszín igazgatója, Bank Tamás.

Műsorok

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Plusz-mínusz - ajánló

Fent és lent! Politikai vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről. Plusz-mínusz 17 óra 30 perctől a Hír Televízió műsorán.

Sajtóklub - ajánló

Egyedi hangvételű elemzés újságírókkal. Hétfő esténként 21.05-től a Hír TV műsorán.

Publi Cafe - ajánló

A hétköznaponként jelentkező Publi Cafe politológusok és publicisták segítségével vizsgálja politika és a média szerepét. 20 óra 5 perctől.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!