2024. 06. 22. Szombat Paulina napja
Jelenleg a TV-ben:

Csörte

Következik:

Az életmentő - Semmelweis Ignác igaz története 11:00

Külföld

Az államfő álláspontjától függetlenül emelik a jövedéki adót

Mégis emelik Romániában az üzemanyag jövedéki adóját – erről állapodott meg a miniszterelnök a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel Bukarestben. Traian Basescu államfő korábban éppen emiatt tagadta meg az együttműködés alapját képező IMF-szándéklevél aláírását, amivel megakasztotta a folyamatot.

A kormány hét eurócenttel emeli meg az üzemanyag jövedéki adóját, jelentette be Victor Ponta kormányfő, miután egyeztetett a Nemzetközi Valutaalap Bukarestben tartózkodó képviselőivel. „Sikerült egyezségre jutni, az értékelést az IMF vezetésének és igazgatóságának is el kell fogadnia. Úgy értékeljük, hogy a program továbbra is jórészt a kijelölt pályán halad. A december végi öt kritériumból négy teljesült” – mondta Andrea Schaechter, az IMF romániai misszióvezetője.

A kormány szerint az adóemelés a korábbi megszorító intézkedések felszámolása és az új gazdaságélénkítő csomagok bevezetése után vált szükségessé. „A jövedékiadó-emelést az államfő álláspontjától függetlenül bevezetjük. A stabilitás miatt nagyon fontos lépésről van szó, a nemzetközi pénzintézetek képviselőivel egyetértünk abban, hogy ez szükséges, hiszen az elmúlt időszakban a régióban tapasztalható pénzpiaci instabilitás minden államra negatív hatással volt” – szögezte le Victor Ponta.

A szociálliberális kormányfő szerint az elnök csak politikai okból akasztotta meg a folyamatot. A jobboldali Traian Basescu azt nyilatkozta, a jól teljesítő gazdaság miatt nincs szükség az illeték növelésére, ezért tagadta meg az IMF-szándéklevél aláírását. Az adóemelés áprilisban érvénybe lép, s ezúttal kihagyják a szövegből, hogy az elnöknek is hozzá kell járulnia a szeptemberben kötött, négymilliárd eurós elővigyázatossági hitel szerződésének folytatásához.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ukrajna-párti aláírást követelnek Meloniék

Ukrajna-párti aláírást követelnek Meloniék

Írásbeli, Ukrajnát támogató nyilatkozatot kell tennie a Fidesznek, ha a magyar kormánypárt csatlakozni szeretne az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjához – közölte Nicola Procaccini, a frakció alelnöke.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!